A Kari Napról a DEHÖK oldalán olvasható az alábbi összefoglaló. http://dehok.unideb.hu/hu/hirek--esemenyek/az-agraros-elet-legszebb-old…
Hírek
Milyen volt az idei Zöld Börze? „Meglepően sokszínű” – mondta az egyik résztvevő az esemény után. A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Zöld Börze eseményét 2018. november 6-án a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar főépületének aulájában.
A diákköri konferenciára összesen 73 hallgató jelentkezett és 68 dolgozat került bemutatásra. A jelentkezők többsége Karunk hallgatója, de a DE TTK, ÁOK karokról is érkeztek nevezések. A TDK tanácskozáson két külföldi hallgató is tartott előadást.
November 21-22-én Karunk is megjelent az egyetemi nyílt napon. Önálló standot rendeztünk be, ahol az érdeklődő diákok megismerhették a XXI. század agrár felsőoktatásának eszközeit. Képzési kínálatunkról Dr.
Debrecen egyike hazánk kulturális központjainak, jelentős szerepet vállalva hagyományaink megőrzésében, ápolásában, az utókor számára történő átadásában.
Sztárfellépők, tájjellegű ételek és italok, szakmai beszélgetések és kiváló hangulat - szüreti bállal zárta a 150 éves agrár-felsőoktatás alkalmából szervezett programsorozat&aacu
A Debreceni Egyetem Agrártudományi Doktori Tanácsa páláyzatot hirdet a 2018/2019-es tanévben kezdődő keresztféléves doktori (PhD) képzésre nappali és levelező tagozat, valamint egyéni felkészülés keretében. A pályázati felhívás a következő linkre kattintva érhető el: phd_felhivas_magyar.pdf
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara beépítette az élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki mesterszak képzésébe a legújabb, mobileszközökkel működő nyomonkövetési rendszerek ismereteit.
Süli Ágnes a Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola keretében készített PhD értekezésének nyilvános vitáját 2018. október 5-én 10.30 órai kezdettel tartja a Böszörményi úti Campuson "A" épület I. emelet 146. előadóban. Az esemény meghívója itt érhető el: meghívó