Agrár Múzeum

“A debreceni agrárfelsőoktatás hagyományai” című intézménytörténeti állandó kiállítás

A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara által fenntartott, intézménytörténeti állandó kiállítás létrehozásának célja volt, hogy a debreceni agrárfelsőoktatás több mint 155 éves múltjának fellelhető dokumentumai, emlékei, tárgyi eszközei segítségével bemutassuk az itt folyó oktatási-, kutatási-, és egyéb a debreceni gazdászhallgatók egyetemi életéhez tartozó tevékenységek történetét, az alapítástól a jelen állapotokig. A kiállítás bepillantást biztosít az egykori intézmény épített kulturális-, és szellemi örökségeibe, a debreceni agrárfelsőoktatást megteremtő, majd meghatározó és felemelő nagyhírű, kiváló iskolateremtő professzorainak munkásságába. 
 
A kiállítással továbbá szándékunk, hogy erősítsük az intézményünkben tanuló illetve végzett hallgatóink Alma Materhez való kötődését, továbbá öregbítsük a debreceni felsőfokú agrárképzés hírnevét, eszmeiségét.  

Agrármúzeumunk szellemisége, alumni tevékenysége ezentúl kiváló keretet biztosít a felsőfokú agrárképzésben végzett szakemberek egymáshoz, és az egyetemhez fűződő kapcsolatának szorosabbra fűzésére, ápolására. 

Múzeumunk csapata a kiállítás gondozásán túl, szerepet kíván vállalni az debreceni agrárfelsőoktatáshoz köthető szakmai-, kulturális-, és művészeti rendezvények, megemlékezések, öregdiák találkozók létrejöttének támogatásában is.

A tárlat megtekintését ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek a magyar mezőgazdasági kultúra és a hazai felsőfokú azon belül is a debreceni agrárfelsőoktatás története iránt.

Figyelmébe ajánljuk azoknak, kiknek intézményünk az alma matert jelenti, azoknak, akik betekintést szeretnének nyerni a több mint 155 éves agrárfelsőoktatás történetiségébe, illetve akik a pályaválasztás élethelyzetében az agrárpálya iránti ismereteiket kívánják kiszélesíteni.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. 

A tárlat látogatása ingyenes.
 

Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 10. 12:42