Tisztelettel meghívom Önt és munkatársait Dr. Tamás András habilitációs előadására
Hírek
A juh- és kecskeágazat fellendülését támogató innovatív technológiák meghonosításán dolgoztak a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság szakemberei egy most záruló hároméves nemzetközi projekt keretében. A Sm@rt programban a hazai bemutatónapok és workshopok mellett szakmai összefoglalókat, technológiai leírásokat és költség-haszon elemzéseket állítottak össze.
A Debreceni Egyetem bemutatóüzemeinek fejlesztésére elnyert csaknem egymilliárd forintos támogatás egyedülálló lehetőséget biztosít a debreceni agrárképzés számára – jelentette ki Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes az elnyert pályázat nyitórendezvényén a Nyíregyházi Kutatóintézetben. A Vidékfejlesztési Programban megvalósuló projekt célja az üzemek korszerűsítése mellett a tudásátadás, az innovációs és tudományos eredmények megismertetése is.
Az UniClad Erasmus+ pályázat keretében a Bila Tzerkva Agrártudományi Egyetemről 8 ukrán hallgató érkezett Karunkra illetve Egyetemünk Gazdaságtudományi Karára....
A Debreceni Egyetemen tanuló amerikai hallgatók számának növelését szorgalmazza és ehhez közbenjárását is ajánlja a Pennsylvania Farmers Union elnöke. Michael Kovach szeptember 12-én, csütörtökön tett látogatást az intézményben.
A Debreceni Egyetem kiemelt célja, hogy támogassa az ökogazdálkodás fejlődését, hiszen ezáltal elősegíthetik az innovatív megoldások megjelenését és alkalmazását, valamint tovább bővíthető az intézményen belül az ágazathoz kapcsolódó oktatói és tudományos tevékenység - hangzott el az idei Öko Expó ünnepélyes megnyitóján.
Több mint száz egykori hallgatóját köszöntötte jubileumi diplomaosztó ünnepségen a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara (DE MÉK) pénteken a Böszörményi úti campuson. Az intézmény agrármérnökei arany, gyémánt és vas oklevelet vehettek át diplomaszerzésük évfordulója alkalmából.
Tisztelettel meghívom Önt és munkatársait Ábri Tamás doktorjelölt nyilvános vitájára
Kényszer vagy lehetőség, a hazai kukorica- és napraforgó-termesztés jövője címmel tartotta meg az idei, immár XXVII. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatanácskozást a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság és a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete. A szakmai rendezvényen elhangzott: idén a kukorica- és a napraforgótermés is jelentősen elmarad a tavalyi mennyiségtől.