III. Budapesti Víz Világtalálkozó

2019.október 15-17.között rendezte meg Magyarország Kormánya Áder János Köztársasági Elnök úr aktív részvételével a III. Budapesti Víz világtalálkozót. Az ország legnagyobb vízpolitikai-technológiai rendezvényén 118 ország, köztük 10 miniszteri szinten, 2500 résztvevővel tárgyalta meg ebben az évben a Sok víz-Kevés Víz-Szennyezett víz problémakörét.

A konferenciával párhuzamosan vízipari kiállítás is nyílt. Ezen - az előző konferenciákhoz hasonlóan - a Debreceni Egyetem is képviseltette magát a víztudományban vezető  6 egyetem között. Az egyetemi standnál többek között Dr. Áder János köztársasági Elnök Urat az egyetemen folyó víztudományi innovációs kutatásokról tájékoztatta Prof. Tamás János a Víz és Környezetgazdálkodási Intézet igazgatója.

A Debreceni egyetemen több szakon folyik BSc és MSc képzés víztudományi interdiszciplináris területen, és nemzetközileg is kiemelkedőek a kutatási és infrastrukturális lehetőségeink.


Többek között erről is volt szó azon a 2 órás panelbeszélgetésen is, amelyet vízügyi szakértőkkel a BWS 2019 keretében Prof. Tamás János moderált.
A nemzetközi konferencia egy közös nyilatkozattal zárult, amelyet a konferencia vezetője Prof. Szöllősi-Nagy András, a Debreceni Egyetem díszdoktora, a Víz Világtanács tagja terjesztett elő. Bővebben:
https://www.budapestwatersummit.hu/


Riport Prof.  Szöllősi-Nagy Andrással , Chair of the International Programme and Drafting Committee of the Budapest Water Summit 2019, Hungary:
https://www.budapestwatersummit.hu/en/Magazine/Sustainable_Solutions/2019_10_17/what_is_the_relevance_of_the_budapest_water_summit_for_political_and_professional_decisionmakers?Page=1

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:32