Az UniClad keretében ebben az évben már másodjára Debrecenben

Az UniClad (Erasmus+) keretében ebben az évben már másodjára érkeztek azeri, moldáv és ukrán agrárszakemberek Debrecenbe.

A májusi tanulmányút témája akvakultúra volt, a szeptemberié pedig tejfeldolgozás. Fekete Istvánnal, az Élelmiszertechnológiai Intézet mérnökével sikerült olyan programot összeállítanunk, mely a növekvő léptékű feldolgozást mutatta be. Az Intézet kísérleti üzemével kezdtünk hétfőn, amit egy családi manufaktúra követett, a Nárcisz Birtok. Mircz Nárcisz primőr termékei, üzletpolitikája, dolgozó központúsága megragadta a látogatókat. A sárrétudvari Tejmalom szintén családi tulajdonban lévő vállalkozás, de az üzem mérete, a bolthálózat, a családtagok részvétele a vállalkozásban szintén maradandó élményt jelentett. Mivel a részvevők között voltak azeri innovációs szakemberek is, az egyetemünk innovációs ökoszisztémája, a hallgatókat, kutatókat támogató egyedi programok szintén a világnak bátran bemutatható példával szolgáltak. Léptékváltás volt, a forrói székhelyű Abaújtej. Az ügyvezetőpáros által bemutatott vállalkozásfejlődés tanulság volt a partnereknek. A berendezések, a termékvolumen nőtt, s nő. A vállalat legnagyobb beszállítója az Emőd Mezőgazdasági Zrt., mely tehenészeti telep robottechnológiájában, a takarmánykiosztásban, fejésben az országban egyedülálló. Az Alföldi Tej Tejfeldolgozó, Közép-Európa legmodernebb feldolgozója. Az automata vezérlések, a termékvolumen, a diplomás szakemberek aránya méltán váltotta ki a látogatók elismerését. Részben pihenésként, részben a Javoriv Nemzeti Parki kollégák miatt egy Hortobágyi Nemzeti Parki látogatást is beiktattunk. Medgyesi igazgató úr és Gőri Szilvia biológus természetközpontú történetei, a magyar szürkék látványa elvarázsolta a vendégeket. Itt fejezzük ki köszönetünket a meglátogatott vállalkozásoknak, az őszinte, meleg fogadtatásért.

A pénteket a Gazdaságtudományi Kar kollégái, Dr. Kovács Krisztián és Dr. Vida Viktória a tejágazat gazdasági trendjének és a fogyasztói trendek bemutatásával zárták. Mivel ezen a héten volt a YouDay, úgy gondoltuk, hogy ez sem hagyható ki, de előtte az egyetem központi épületének bemutatása sem. A járvány és a háború miatt az ukrán vendégek évek óta nélkülözik a koncerteket.


A debreceni hét benyomásáról álljon itt egy köszönőlevél Ludmillától:

„Kedves Istvánok!

Tegnap hazajöttünk a Debreceni Egyetemen tett csodálatos látogatásunk után. Nagyon hálásak vagyunk Önöknek és minden kollégájának a tanulmányút megszervezéséért, amely egyszerre volt nagyon informatív, hasznos, érdekes és izgalmas. Nagyra értékeljük erőfeszítéseiket és vendégszeretetüket. A kis- és nagyvállalkozások, a nemzeti park, s minden látogatás adott olyan ötletet, amelyet a jövőben megvalósíthatunk. Emellett nagyon lenyűgözött minket az egyetem bemutatása. Reméljük, sikeresen folytatjuk projektünk megvalósítását és együttműködésünket.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a csodálatos koncertről sem, ahol lehetőségünk volt ott lenni.

Még egyszer nagyon köszönöm, és remélem, hamarosan találkozunk.

Ludmila az egész ukrán csapat nevében

 

Dr. Komlósi István

 







 

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 03. 09:23