Tanévzáró, diplomaosztó a jubileumi év zárásaként

Tisztelt Ünnepi Tanácsülés!

Köszöntöm Dr. Bartha Elek professzor urat, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Juhász Csaba egyetemi docens urat, a Kar oktatási dékánhelyettesét, Dr. Stündl László egyetemi docens urat, a Kar tudományos dékánhelyettesét, és Körösparti Pétert, a Hallgatói és Doktorandusz Képviselet Elnökét!

Köszöntöm, a Kari Tanács tagjait, oktatóinkat, kollegáinkat, meghívott vendégeinket.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a tanulmányaikat befejező hallgatókat, akik a mai napon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán veszik át diplomájukat.

I warmly welcome those foreign students who receive their degree today at the Faculty of Agricultural and Food Sciences and Environmental Management.

Oktatási szervezetként olyan példát kell mutatnunk, amilyenné hallgatóinkat nevelni szeretnénk. Mert a példa tanít.

Úgy egy szervezetnek, mint Önöknek is, kell egy JÖVŐKÉP! Mivé szeretne válni? Karunk jövőképe, hogy a legversenyképesebb, rendszerszemléletű, agrár tudást és innovatív megoldásokat nyújtó, multidiszciplináris egyetemi Karrá váljon Közép-Európában. Eszerint a jövőkép szerint kell cselekednünk minden évben, minden félévben és nap. Eszerint kell a saját tevékenységünket is értékelni.

A szervezetnek, a Karnak, úgymint Önöknek is van egy KÜLDETÉSE!

A mi küldetésünk az agrárvállalkozások képzett munkaerő igényének kielégítése, versenyképességet növelő kutatási eredmények átadása, megfelelni a hallgatók fejlődési és komfort igényének, mindamellett, hogy a kari dolgozók fejlődési és életszínvonalbeli lehetőségét biztosítjuk.

Mindabban, amit teszünk, kiválóságra kell törekednünk. Már csak azért is, mert nemzetként más megmaradási lehetőségünk nincs! Nemzetközi megmérettetésben agrártudományban a legjobb az egyetemünk már egy fél évtizede! ISO 9001 és ISO 14001 szabványok szerint működünk. Minden évben egy független szervezet vizsgálja tevékenységünket. Az ISO 9001 a folyamatok minőségét értékeli. Az ISO 14001 szabvány célja, hogy hogy egy vállalat tevékenysége, során minimálisra csökkentse a környezetre, a vízre, a levegőre gyakorolt negatív hatásokat. Mert minőségre törekvő szervezetnek tartjuk magunkat, mert zöld szervezetnek tartjuk magunkat, ezt az értéket kívánjuk Önöknek is közvetíteni!

Arra különösen büszkék vagyunk, hogy a tavasszal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciát kiválóan megszerveztük és Önök az összes hazai agrárkar közül a legeredményesebben szerepeltek azzal, hogy 25 díjat nyertek meg.  

Mind Önöknek, mind egy szervezetnek tisztában kell lennie a múltjával, arról számvetést kell készíteni, visszatekinteni, arról jeles alkalmakkor megemlékezni kell. Mi is így tettünk, mikor a debreceni agrárfelsőoktatás alapításának 150 éves évfordulójára méltón megemlékeztünk az elmúlt évben.

 Mint hogy Önöknek, a Karnak is tisztában kell lennie saját értékeivel.

A mi értékeink a rendszerszemlélet, a gyakorlati szemlélet, a folyamatos tanulás, önképzés, fejlődés igénye, nyitottság egyetemi, hazai, külföldi kapcsolatok iránt, eszközeink, környezetünk folyamatos fejlesztésének igénye.

Rendszerszemléletünket tükrözi a körforgásos biomassza gazdaság szemléletének befogadása, az élelmiszer nyomonkövetés, a precíziós gazdálkodás, a vízgazdálkodás, a környezetanalitika eszközállományának megteremtése. A több milliárd forint értékű kutatási pályázataink lefedik a teljes élelmiszer láncot.

Az elmúlt évek során 8 újabb kihelyezett tanszéket hoztunk létre, melyek a gyakorlati képzésünk letéteményesei, legközelebbi gyakorlati partnereink. A 2016-ban elindított duális képzésünkben vállalati képzőhelyeink száma újabb kettővel bővült ebben a félévben is. Ebben a tavaszi félévben is, 40 gyakorlati szakember tartott előadást Karunkon és 41 helyen külső gyakorlati tanórán vettek részt hallgatóink. A K&H Bankkal a vállalati szemlélet fejlesztése érdekében a pénzügyi intézet, és vezető vállalkozások szakemberei tartanak előadásokat, melyet üzemlátogatás, pályázati munka követ.

Mi oktatók is folyamatosan tanulunk. Kompetencia alapú oktatásmódszertani képzésen, távoktatási képzésen vettünk részt, ez alapján kompetencia fejlesztési feladatokat dolgoztunk ki.  Minden évben több millió forint értékben vásárolunk idegen nyelvű szakkönyvet, folyóiratot.

A technológia exponenciálisan fejlődik, aki nem tart lépést, exponenciálisan lemarad. A folyamatos tanulást nem lehet eléggé hangsúlyozni egyénként és szervezetként egyaránt.

Nyitottságunkat mutatja, hogy indiai, kínai, indonéz, ukrán, amerikai egyetemekkel kötöttünk együttműködési megállapodásokat. Az 1700 magyar hallgató mellett közel 100 külföldi hallgatót oktatunk angol nyelven, akik a Világ 60 országából érkeztek. Ebben a tanévben új képzéseket indítottunk, pl. a természetpedagógiai, a precíziós gazdálkodási szakirányú továbbképzést. Ősztől indul a lótenyésztő alapszak, hamarosan indulhat a mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnikai alapszak.

 

Egy oktatási intézménynek a már végzett, vagy akár diploma nélküli gazdálkodókkal szemben is felelőssége van. Ennek jegyében szervezzük évente a növényvédelmi továbbképzéseket, szerveztük a permakultúra, a húsgalamb tenyésztői képzést, a húsfeldolgozói képzést. Most szervezzük a rövid idejű képzéseinket biogazdálkodás, kertészet, állattenyésztés, vízgazdálkodás, élelmiszerfeldolgozás tématerületeken. Felelősségünk van a távoli térségek felzárkóztatásában is. 3 éve kihelyezett mezőgazdasági mérnök képzés keretében biztosítjuk a szakember utánpótlást Kisvárdán és térségében. Felelősségünk van a határon túliakkal szemben is, azon túlmenően, hogy több mint egy évtizede kihelyezett mezőgazdasági mérnököket képzünk Nagyváradon. Bihar megyében, és Szatmár megyében borászati, kertészeti, méhészeti, húsmarhatartási előadásokat tartottunk. Összegzésként, tehát Példával élünk!

Tisztelt Ünnepi Tanácsülés!

A diákéletet a kari Hallgatói Önkormányzat sikeresen szervezte. Nemcsak a csoportfelelős tanárok segítettek a beilleszkedésben, hanem a Gólyahéttől a Sárgulásig, az Önök diákéveit a HÖK legjobb tudása szerint szervezte és ezek az élmények Önök számára legalább annyira meghatározóak, mint az egyetemi padokban szerzett tudás.

Itt fejezem ki köszönetemet a HÖK-nek, mely jó munkakapcsolatot ápol a kari vezetéssel.

 

Kedves Mérnök Kollegák!

A mai napon 142 hallgató kapja meg diplomáját a  ünnepi tanácsülésünkön.

A mai nappal többségük életében lezárul egy szakasz, az iskolarendszerű oktatás szakasza. Tanáraiktól eddig egy szintézist kaptak, s talán észre sem vették, hogy a tanár egy-egy kérdése, kijelentése, személyisége hogyan befolyásolja életpályájukat. A szintézis felelőssége most már az Önöké.

 

Dear Foreign Students,

A chapter ends in most of your lifes, the chapter of school studies. You have received a synthesis from your teachers and probably haven’t even noticed how your teachers’ questions, statements and personalities influenced the course of your lifes. The responsibility of the synthesis is now in your hands. Thank you for choosing Debrecen as the place for your studies and living. Far from your home, with plenty of new friendships and good experiences you can receive your degrees.

 

Szeretném ezúton is megköszönni a szülőknek és a hozzátartozóknak  hogy lehetővé tették gyermekeiknek, hogy felsőfokú tanulmányokat folytathassanak.

Nagyrabecsülésemet és köszönetemet fejezem ki az oktató-kutató kollégáknak, hallgatóinknak, intézményünk valamennyi munkatársának áldozatos és lelkiismeretes munkájáért, mellyel hozzájárultak a vállalt feladataink sikeres teljesítéséhez az elmúlt 7 esztendőben.

Ez a kari vezetés a második vezetői ciklusa végén új vezetésnek adja át a Kart, melynek irányítását Dr. Bánáti Diána egyetemi tanár, leendő dékán látja el. Munkájához sok sikert kívánunk.  

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dr. Komlósi István

dékán

 

A dékán beszédét a kitűntetések átadása követte:

Címzetes egyetemi tanári címben részesült Dr. Borbély János okleveles vegyész, egyetemi docens, valamint Dr. Pásztor László tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet, Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztály tudományos osztályvezetője.

Debreceni Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült Gulybán Olivér, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Hallgatói Önkormányzatának tagja.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökségének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült Szabó Erika, növényorvos mesterszakos hallgató.

Alma Mater Emlékérem kitüntetésben részesült Nagy Boglárka, élelmiszermérnöki alapszakos hallgató.

A Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója kitüntetésben részesült Brassó Dóra Lili, állattenyésztő mérnöki mesterszakos hallgató.

Tiszteletbeli docensi címben részesült Dr. Bódi Zoltán, a Syngenta Kft. fejlesztőmérnöke, Diriczi László, a Hed-Land Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Kocsy Béla, a Külgazdasági és Külügyminisztérium washingtoni nagykövetségének agrárattaséja, mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomata, Dr. Kovács Zita, a Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója,  Lukács József, a NÉBIH Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság igazgató-helyettese, Nagy Géza, a GeoTools Europe GNSS Kft. műszaki vezetője, Petőházi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi Növénytermesztési Osztályának vezetője, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Dr. Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei Szervezetének elnöke, Hajdúnánás polgármestere, Veres Zoltán, a Génbank-Semex Magyarország Kft. ügyvezetője.

Pro Facultate Díjat adományozott a Kar érdekében kifejtett, kimagasló tevékenysége elismeréseként, Dr. Juhász Csaba, egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes, valamint Dr. Stündl László, egyetemi docens, tudományos dékánhelyettes részére.

Pro Educatione Agriculturae Díjat adományozott a Kar érdekében kifejtett kimagasló oktatási tevékenysége elismeréseként Dr. Juhász Lajos, egyetemi docens, tanszékvezető, az OTDK ügyvezető titkára részére.

Pro Scientiis Agriculturae Díjat adományozott a Kar érdekében kimagasló kutatási tevékenysége elismeréseként Dr. Pepó Péter egyetemi tanár, intézetvezető, az ADT elnöke részére.

Debreceni Agrárfelsőoktatás Kitüntető Oklevelét adományozta a Kar színvonalas oktatási, kutatási tevékenységét munkájával jelentős mértékben támogatásának elismeréseként Dr. Kovács Istvánné, tanulmányi osztályvezető asszony részére.

Debreceni Agrárfelsőoktatás Kitüntető Oklevelét adományozta Mocsáriné dr. Fricz Julianna, dékáni hivatalvezető asszony részére.

Dékáni Elismerő Oklevélben részesült Dr. Kovács Béla, egyetemi tanár, az Élelmiszertudományi Intézet vezetője, valamint Dr. Veres Szilvia, egyetemi docens, a Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék tanszékvezetője.

Pro Facultate Juventutis díjat vehette át Hegedűs Tibor egyetemi hallgató, a Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, valamint Nagy Attila egyetemi hallgató, a Kerpely Kálmán Szakkollégium diákvezetője.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Sajtódíját vehette át Tóth Henriett és  Terhes Brigitta a Debreceni Egyetem Sajtóirodájának sajtóreferense.

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának Oklevelét a 2018/2019-es tanévben kapta: Barna Döme, kertészmérnöki mesterszak, Brassó Dóra Lili, állattenyésztő mérnöki mesterszak, Komé Miklós Mátyás, környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterszak, Szabó Fruzsina Magdolna, természetvédelmi mérnöki mesterszak.

A Kerpely Kálmán Szakkollégium Tanúsítványában részesült: Barna Döme, kertészmérnöki mesterszak, Fodor Csaba János, mezőgazdasági mérnöki alapszak, Fróna Fanny, növényorvosi mesterszak, Nagy Gergő, mezőgazdasági felsőoktatási szakképzés, Szabó Erika, növényorvosi mesterszak, Szalai Tamás Attila, növényorvosi mesterszak.

A Tormay Béla Szakkollégium Tanúsítványában részesült:  Brassó Dóra Lili, állattenyésztő mérnöki mesterszak.

 

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:32