A fogatvágta futamában a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar állattenyésztő mesterszakos hallgatója Fodor Flóra is részt vett.
A Hortobágyi Nonprofit Kft. hosszú évek óta partnerként működik együtt a Debreceni Egyetemmel és elkötelezett támogatója a szakemberek gyakorlati képzésének. A hortobágyiak Mátai Ménes fogata Kovács Szabolcs Tamás hajtásában Fodor Flóra segédhajtóval mérettette meg magát a kialakult mezőnyben. A rendezvényen kilenc hajtó kilenc ménes képviseletében állt starthoz. A verseny lebonyolítása egyenes kieséses formában zajlott.
A péntek esti sorsolást követően a debreceni agrárkar hallgatójával felálló csapat nem mással, mint az ötszörös bajnok Sütvényi ménessel, valamint a fogatvágta egyik állandó résztvevőjével a Bunfordi ménessel mérhette össze tudását. Egy remek startot követően a hortobágyi nóniuszok mindvégig az élen tartották a csapatot, így tovább jutottak a vasárnap délutáni döntő futamba.
Vasárnap a zord időjárás ellenére is megteltek a szilvásváradi lelátó sorai és közel 6500 ember előtt zajlottak a döntő futamok. A fogatvágta döntőjébe, a három legjobban teljesítő fogat kvalifikált, köztük a Hortobágyi Nonprofit Kft. Mátai Ménes fogata is, Kovács Szabolccsal illetve a DE-MÉK állattenyésztő mérnök szakos hallgatójával Fodor Flórával. A csapat két kiváló Nóniusz ( NóniuszX-56 Vérmes és Nóniusz X-67 Vezúv) a Köncsögi és a Bugaci ménes lovaival futhatta a döntő futamot.
A rendezvényen újoncként szereplő csapat a végső futamban is remekül startolt és rajt-cél győzelmet aratott a rendkívül gyors versenyben, melyet követően átvehette a győztesnek megérdemelten járó babérkoszorút és serleget.
Nagyszerű érzés volt ennyi ember és ilyen fantasztikus közönség előtt versenyezni - nyilatkozták a győztesek. A csapat minden tagja számot tett kitartásáról, elkötelezettségéről és lelkesedéséről, minden viszontagság ellenére megmutatták, hogy nincs leküzdhetetlen akadály.
Fodor Flóra, immár két éve tevékenykedik aktívan a fogatsportban Kovács Szabolcs Tamás a Hortobágyi Nonprofit Kft. hajtója jóvoltából! Szakmai segítségének köszönhetően, a közös munkájuk első eredménye a debreceni hallgató rajtengedély vizsgájának megszerzése volt, jelenleg pedig segédhajtóként vesz részt a megmérettetéseken.
Edző és tanítványa hazai és nemzetközi versenyek aktív résztvevője és az elmúlt egy évben számos siker fűződik nevükhöz, mind a fedeles, mind pedig a nyitott versenyszezonban.
Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!