Az 1. KDP (Kooperatív Doktori Program) Konferencia keretein belül korábban megrendezésre került a 3MT (Three Minute Thesis) verseny a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezésében, melynek keretében a nevezett PhD hallgatók 3 percben közérthető módon adták elő kutatási témáikat, valamint annak gyakorlati hasznosíthatóságát. A döntőben a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karát (MÉK) Czina Ferenc és Meier Orsolya PhD hallgató képviselte. A helyezettek egy külföldi tanulmányutat nyertek a Kulturális és Innovációs Minisztérium szervezésében.
A versenyen első helyezést ért el Meier Orsolya, a DE MÉK Alkalmazott Növénybiológiai Intézet doktorandusz hallgatója az „Űrkörnyezetben is potenciálisan termeszthető egyszikű fűfélék préselt zöld levéből készíthető élelmiszerek és étrendkiegészítők vizsgálata” című kutatásával, Prof. Dr. Fári Miklós témavezetésével.
Orsolya KDP témájában a kooperáló partner a Csillagváros Kft.. A szervezet tevékenysége az emberi élelmezés, állati takarmányozás és űrélelmezés 3 fő pillérére épül, melyhez egy egyedülálló 150 m2 hidropóniás vertikális farm társul. Európában nem sok űrnövényekre specializálódott kutatócsoport tevékenykedik, azonban Olaszországban a II. Nápolyi Frigyes Egyetem Agrár Karán egy szakmailag jelentős és több évtizedes kutatói múlttal rendelkező csoport működik. A ’Laboratory of Crop Research for Space’ Prof. Dr. Stefania de Pascale vezetésével fogadta a debreceni agrárkar PhD hallgatóját az elnyert tanulmányútra Porticiben.
A rövid tanulmányút során Meier Orsolyának lehetősége nyílt bemutatni a magyar űrnövény-kutatást, fókuszba helyezve a Debreceni Egyetem HUNOR programban való Vitapric projektjét, valamint az Orion Űrnemzedék Közhasznú Alapítvány Mission Possible küldetését. Ezentúl a szakmai kapcsolatépítés mellett betekintést nyert az olasz kutatócsoport korábbi és jelenleg futó űr vonatkozású projektjeibe is, mely továbbá megalapozta a jövőbeli szakmai együttműködés lehetőségét a hallgatói mobilitás és közös kísérleti programok kapcsán.
Az ott tartózkodás alatt a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar PhD hallgatója szakmai körbevezetést kapott a történelmileg is jelentős portici kampuszon, ahol meglátogatta az Agrártudományi Könyvtárat, a Botanikai Múzeumot, a Környezeti és Alkalmazott Botanika Tanszéket, Kertészeti és Dísznövénytermesztési Tanszéket, mikrogravitációs és mikroszkópos laboratóriumokat, valamint a ’PaCMAN Plant Characterization Unit’ elnevezésű egységet. Ez utóbbi egy fejlett növényfenotipizáló kutatóegység, amely nagy pontosságú morfológiai és fiziológiai vizsgálatokra alkalmas és egy nemzetközi, multidiszciplináris együttműködés keretében jött létre az Európai Űrügynökség részvételével, modern növénybiológiai és agrárkutatások támogatására. A doktorandusz hallgató előadást tartott továbbá ’Crop cultivation for space nutrition and sustainability’ címmel elsőéves agrárszakos olasz diákoknak, ahol az űrtáplálkozás és űrmezőgazdaság területét mutatta be doktori témáján keresztül. A tanulmányút kiváló lehetőséget teremtett szakmai fejlődésre és a nemzetközi kapcsolatok építésére- számolt be a győztes hallgató hazaérkezése után.
A budapesti döntőben Czina Ferenc a DE MÉK Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskolájának hallgatója, Gálné Prof. Dr. Remenyik Judit és Prof. Dr. Stündl László konzulensek támogatásával 3. helyezést ért el, ugyancsak elhódítva ezzel a külföldi tanulmányút lehetőségét is. Az agrár kar PhD hallgatója tanulmányútjának céljául Németország mellett döntött, mivel számos a kutatási területéhez illeszkedő szakirodalom az említett országban publikálódott. Czina Ferenc tanulmányait a Kooperatív Doktori Program keretein belül folytatja, kutatási témája a tejelő szarvasmarha ágazat egyik legjelentősebb anyagcsere-problémájával foglalkozik, a szubklinikai hipokalcémiával. Kutatását a Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. tehenészeti telepén állította be, ahol a megszületett új tudományos eredményeket azonnal be is tudja építeni a gyakorlatba.
A doktorandusz tanulmányútjának első felét a Hannoveri Állatorvosi Egyetemen töltötte, ahol Prof. Dr. Bajcsy Árpád Csaba vendégeként volt szerencséje meglátogatni az egyetem állatklinikáját, annak kísérleti és oktatási egységeit, termelő telepeket, illetve ezentúl eljutott a Szövetségi Állategészségügyi Kutatóintézetbe is. Külön kiemelendő, hogy a német egyetem professzora kutatási területéből adódóan számos értékes javaslattal és hasznos tanáccsal látta el a debreceni agráros PhD hallgatót kutatására vonatkozóan, mely a jövőben még kifejezett előnnyel fog bírni a doktori munka során.
Az utazás második felét Czina Ferenc dokrotandusz Dr. Peter Venjakob vendégeként a Justus Liebig Egyetemen töltötte. Az egyetem neves az élettudományok, állatorvostudományok, agrár- és kémiatudományok területen is, névadója a modern szerves kémia és a műtrágyagyártás atyja. Hallgatónknak az egyetemi állatklinika illetve gyakorló juhásztok megismerése mellett lehetősége nyílt eljutni a Neumühle Állattenyésztési Oktatási és Kísérleti Intézetbe is, ahol az állatkísérletek mellett növénytermesztési kutatások is jelentősek a piacvezető erőgépgyártó John Deere-al együttműködve
A tanulmányút eredményeképpen a DE MÉK PhD hallgatója szakmai gyakorlatán túlmenően további együttműködés indulhat a Hannoveri Állatorvosi Egyetemmel, valamint Kindert Judit szakdiplomata segítségével megkezdődött egy újabb tanulmányút szervezése kiskérődzők vonatkozásában is.