A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara gyermek- és ifjúsági rajzpályázatot hirdetett tavasszal óvodás és általános iskolás korú gyermekek számára. Kezdeményezésükkel szerették volna felhívni a gyermekek figyelmét az agrárium és élelmiszergazdaság jelentőségére, érdekességeire, szépségeire, valamint tiszteletteljes hozzáállást kialakítani a természet, a növények és az állatok és nem utolsó sorban a gazdálkodás iránt.
A rajzokat postai úton, illetve személyesen is le lehetett adni, valamint a végső leadás egy hétvégi interaktív ismeretterjesztő családi program keretén belül került megrendezésre: a Madarak és fák napja alkalmából az egyetem Böszörményi úti Campusának madárbarát kertjében, ahol madárgyűrűzéssel és kézműves játékokkal várták a kis művészeket.
Négy kategóriában lehetett pályamunkát készíteni:
- 3-6 éves kategória
- 7-9 éves kategória
- 10-14 éves kategória
- legtöbb pályázatot (versenyrajzot) leadott óvodai csoport vagy iskolai osztály
Összesen 569 csodálatos gyermekrajz készült. Érkezett remekmű Debrecenen túl, Gyuláról, Bükkszentkeresztről, Szegedről, Nyírbátorból, Budapestről, Balatonmáriafürdőről, de még határon túlról Szerbiából és Romániából is.
Minden korosztályban közönségszavazás útján került megszavazásra az első 3 helyezett a Kar hivatalos Facebook oldalán keresztül! Ők mindannyian 2 fős belépőt nyertek a Nagyerdei Kultúrparkba. A hatalmas mennyiségű remekműre tekintettel, minden korosztályból egy szakmai zsűri kiválasztott további öt rajzot, akik különdíjban részesültek. Ők a DE MÉK saját gyártású termékeit is tartalmazó ajándékcsomagot nyerték meg. A legtöbb pályázatot (versenyrajzot) leadott iskolai osztály pedig egy élmény gyümölcsszüretet nyert a Debreceni Egyetem AKIT Pallagi Tangazdaságába.
A díjak ünnepélyes keretek között, személyesen kerültek átadásra a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusának Aulájában Prof. Dr. Sipos Péter oktatási dékánhelyettes közreműködésével 2024. május 25-én.
A díjazott gyermekek pályamunkái mellett az összes beérkezett rajzot kiállították az Aulában, így az 569 rajz az egész Aulát körülöleli, színnel, vidámsággal, kreativitással, élettel tölti meg a vizsgaidőszakban az épületet. A kiállítás a vizsgaidőszak végéig, 2024.07.12-ig megtekinthető.
A szervezők várnak mindenkit nagy szeretettel!