Karunk története

Az Alföld és tágabb értelemben a Tisza vízgyűjtője hazánk agrár-élelmiszergazdaságának a központja. Ezért is logikus döntés volt elődeinktől, hogy az alapanyag-előállítás és -feldolgozás támogatására a régióban legyen egy felsőfokú oktató és kutatóhely, amely a képzett humán erőforrás folyamatos biztosításával és a tudományos eredmények gyakorlatba ültetésével segíti a versenyképes agrárium kialakítását és fenntartását.

Kelet-Magyarországon a felsőfokú agrárképzés 1868-ban, a Debreceni Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet megalakulásával indult el. Az intézmény 1874-1906 között Középfokú Gazdasági Tanintézet, majd 1944-ig Magyar Királyi Gazdasági Akadémia néven működött. Intézményünk 1945-1949 között a Magyar Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar Debreceni Osztálya megnevezéssel működött. 1953-ban a Debreceni Mezőgazdasági Akadémián indult újra a képzés. 1962 és 1970 között a szakember képzés egyetemi szintre emelkedett az Agrártudományi Főiskolán. 1970 és 1999 között az intézmény „egyetemi rangot” kapott, a Debreceni Agrártudományi Egyetem két vidéki karral (Szarvas, kezdetben Hódmezővásárhely, később Mezőtúr) látta el küldetését.

2000. január 1-jén öt egyetemi, három főiskolai karral és három kutatóintézettel megalakult a Debreceni Egyetem. 2002-ben létrejött az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar és 2006-ra 15-re növedekett az Egyetem karainak száma. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) és az Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (GVK),  valamint három kutatóintézet alkotta az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumát (AGTC) egészen 2014-ig.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar oktatói és kutatói a Debreceni Egyetem karaként a „Víz-, energiatakarékos, környezetbarát, biztonságos és gazdaságos élelmiszerelőállítás kutatása és oktatása” jövőkép érdekében végzik tevékenységünket.

Frissítés dátuma: 2020.10.08.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.