nyelvválasztó

Kapcsolat

phone (+36 52) 508-444
mail mtkdekan@agr.unideb.hu
home 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

Álláshirdetések

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet

intézetvezető

beosztás ellátására.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2017. június 1-től 2020. május 31-ig szól.

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az intézeti egységek oktatói, kutatói munkájának irányítása, koordinálása. Új képzések, új szakok, szakirányok szervezése és az egyetem más intézeteinek képzéseibe történő átoktatás arányának növelése. Feladata a széleskörű tudományterületet lefedő intézet kutatási feltételeinek, infrastruktúrájának folyamatos fejlesztése. Az intézet gyakorlati kapcsolatrendszerének bővítése. Az alap és alkalmazott kutatások javítása mellett az innováció, valamint azon területek fejlesztése, amelyek az intézmény erősségeit jelenthetik. Az intézetvezető feladata lesz az intézeti oktatási és kutatási stratégia elkészítése, a fejlesztés koordinálása. Az intézet további érdekeltségének megfelelően a normatív kutatásokban való részvétel az alapfeladatok közé sorolandó.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, az intézet profiljához illeszkedő területen (mezőgazdaság-tudomány) szerzett MSc, vagy azzal egyenértékű diploma,
  • releváns tudományterületen szerzett PhD fokozat
  • tudományága magas színvonalú ismerete, szűkebb területén elmélyült, nemzetközi szakirodalmi tájékozottság
  • átfogó tananyagformáló és ismeretátadó készség, alkalmasság a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának irányítására, új tantárgyak programjának kialakítására
  • önálló tudományos eredmények, s ezekről folyamatos, az adott szakterületen kiemelkedőnek elismert publikációk
  • képesség idegen nyelven szabad előadás tartására, illetve vitában való részvételre
  • rendelkezzék legalább 8 éves, szakirányú szakmai gyakorlattal, diplomás munkakörben, amelyből 4 év felsőoktatási intézményben szerzett oktatói gyakorlat
  • nemzetközi szinten ismerje és művelje tudományterületét és rendelkezzen elismert hazai és nemzetközi publikációs tevékenységgel, valamint legalább 50 ponttal (szakmaspecifikus alkotás + publikáció + idézettség), amely a MAB Agrártudományok Bizottsága, illetve nem agrártudomány területen jelölt esetében a szakterületileg illetékes MAB bizottság ajánlása szerint számítandó
  • legyen alkalmas új tantárgyak programjának kialakítására, előadásainak, gyakorlatainak megtartására, tananyagainak elkészítésére
  • PhD fokozat megszerzésétől minimum további 5 éves egyetemi oktatói gyakorlat szükséges, amennyiben 15 év oktatói gyakorlata van, ettől el lehet térni
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy
  • intézetvezetői megbízást az kaphat, aki az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban áll
  • angol nyelvből középfokú (B2) szintű, komplex típusú államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • habilitáció és MTA doktori cím
  • vezetői gyakorlat és tapasztalat
  • Microsoft Office, prezentáció készítő és statisztikai elemző programok felhasználói szintű ismerete
  • hazai, valamint nemzetközi oktatási és kutatási fejlesztési projektekben való jártasság

Elvárt kompetenciák:

  • kiváló problémamegoldó és konfliktuskezelési képesség,
  • jó kommunikációs képesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét, tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegen nyelv tudását, szakmai tudományos munkáját, terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét
  • a szervezeti egység vezetésére vonatkozó terveket, elképzeléseket
  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelvtudást igazoló okiratok másolatait
  • fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzéke
  • minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul

A beosztás betölthetőségének időpontja:

A beosztás legkorábban 2017. június 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 24.

A pályázatok benyújtásának módja:

     Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/3954/2017, valamint a beosztás megnevezését: intézetvezető. [MB1]

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. május 25.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2017. március 24.

Debreceni Egyetem honlapja - 2017. március 24.

DE hirdetőtáblája - 2017. március 24.


 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetbe 

tudományos főmunkatárs

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A tudományos főmunkatárs feladata egyrészt az intézetvezető által rábízott kutatásokban, másrészt a mezőgazdasági- és élelmiszer-mikrobiológia körébe tartozó tantárgyak (Mezőgazdasági és élelmiszeripari mikrobiológia I és II, Élelmiszer minőség és biztonság mikrobiológiai vonatkozásai, Mikrobiológiai gyorsmódszerek, Élelmiszer toxikológia, Élelmiszer mikrobiológia alapjai, borászati és üdítőipari technológia, Borászati mikrobiológia, Molekuláris biológia) oktatásában való részvétel. Feladatai közé tartozik továbbá az Élelmiszertudományi Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, valamint önálló kutatások indítása és végzése. Vegyen részt minden olyan intézeti munkában, amely annak szakmai fejlődését segíti.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, okleveles biológus,vagy élelmiszermérnök MSc
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
  • angol nyelvből rendelkezzen középfokú (B2) szintű komplex (szóbeli és írásbeli) állami nyelvvizsgával
  • a tudományos munkatársi kinevezés feltételeként meghatározott nyelvi követelményen túl, egy további nyelvből szakirodalom tanulmányozásához szükséges nyelvismeret
  • rendelkezzen doktori (PhD) fokozattal vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal, és a tudományos főmunkatársi minősítő eljárást a kari tudományos bizottság elbírálása alapján sikerrel teljesítse
  • nemzetközi szinten ismerje és művelje tudományterületét
  • legyen alkalmas hazai és nemzetközi tudományos fórumokon szakterületének megfelelő szintű képviseletére
  • alkalmas legyen, és lehetőség szerint vegyen részt a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek, több kutató tanulmányi, tudományos munkájának irányításában
  • tartson rendszeres kapcsolatot a gyakorlattal és segítse a tudományos eredmények megvalósítását
  • alkalmas legyen idegen nyelven előadás tartására
  • rendelkezzen legalább 8 éves kutatói, oktató gyakorlattal
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • mikrobiológiai és/vagy biotechnológia szakirány
  • mikrobiológiai területen szerzett legalább öt éves oktatási és kutatási tapasztalat
  • jártasság mikrobák izolálásában és fenntartásában, mikrobák azonosításában klasszikus és molekuláris mikrobiológiai módszerekkel
  • alapvető molekuláris biológiai technikák ismerete
  • hosszabb külföldi tanulmányút
  • bioinformatikai programok ismerete.

Elvárt kompetenciák:

  • önálló munkavégzés,
  • jó problémamegoldó képesség,
  • jó kommunikációs képesség,
  • jó szervező készség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó személyi adatait, lakcímét; tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegen nyelv tudását; szakmai, tudományos munkáját, terveit; hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét
  • végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelvtudást igazoló okiratok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a kabinetfőnök-főigazgató végezheti)
  • szakmai önéletrajz
  • fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzéke
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány (nem szükséges hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul
  • minden olyan irat, amelyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
  • a pályázatot 2 példányban a Kar dékánjának címezve kell benyújtani.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. július 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 26.

A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4002 Debrecen Pf: 400. DE MÉK Dékáni Hivatal). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: RH/284-1/2017., valamint a munkakör megnevezését: tudományos főmunkatárs.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A DE és a MÉK szabályzatainak megfelelően.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. június 30.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

•         www.unideb.hu, https://kozigallas.gov.hu - 2017. március 27.

•         DE MÉK honlapja - 2017. március 27.

 

 

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Agrárműszerközpont

tanszéki mérnök

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar intézeteiben dolgozó kutatók és oktatók kutatói projektjeihez kapcsolódó analitikai feladatok megoldásának támogatása, analitikai módszerek adaptációja és kidolgozása. A szolgáltató munkában való részvétel, műszeres analitikai vizsgálatok végzése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, vegyészi MSc/egyetemi diploma,
  • minimum három év szakmai gyakorlat műszeres analitikusi munkakörben
  • középfokú angol nyelvtudás „C” szinten
  • Microsoft Windows Office felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • ICP-OES, GC, GC-MS és HPLC technikák ismerete
  • Minőségügyi képzettség, az ISO 17025 ismerete
  • felsőfokú angol nyelvtudás „C” szinten

Elvárt kompetenciák:

  • rugalmasság, alkalmazkodóképesség, gyors felfogóképesség,
  • Dinamikus csapatmunkában való részvétel.,
  • fizikai munka felvállalása,
  • felelősségtudat,
  • elkötelezettség a közösség iránt,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • oklevél másolata
  • egyéb végzettséget, nyelvtudást igazoló dokumentumok másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el),
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. április 18. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 3.

A pályázatok benyújtásának módja:

       Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/3489/2017, valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. április 7.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2017. március 17.

Debreceni Egyetem honlapja - 2017. március 17.

DE hirdetőtáblája - 2017. március 17.


 

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Agrárműszerközpont

szakmai szolgáltató

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű közalkalmazotti jogviszony 2017.04.01-től 2017.12.31-ig.

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar intézeteiben dolgozó kutatók és oktatók kutatói projektjeihez kapcsolódó analitikai feladatok megoldásának támogatása, analitikai módszerek alkalmazása. A szolgáltató munkában való részvétel, műszeres analitikai vizsgálatok támogatása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • vegyésztechnikus végzettség
  • angol nyelvtudás „B1” szinten
  • Microsoft Office programok felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • minőségbiztosítási (ISO,GLP) ismeretek, minimum 2 év szakmai gyakorlat

Elvárt kompetenciák:

  • gyors reakcióképesség,
  • csapatszellem,
  • fejlődési vágy

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • egyéb végzettséget, nyelvtudást igazoló dokumentumok másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. április 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 20.

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karcímére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/2958/2017, valamint a munkakör megnevezését: szakmai szolgáltató. [MB1]

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. március 24.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja – 2017.03.03.

Debreceni Egyetem honlapja - 2017.03.03.

DE hirdetőtáblája - 2017.03.03.


 

 

Közzétételi adatlap adatai

I.  A pályázatot kiíró munkáltató adatai

  1. A közzétételi adatlap kitöltésének dátuma: 2017. február 16.
  2. A közzétételi adatlapot kitöltő személyügyi munkatárs neve: Mocsáriné dr. Fricz Julianna
  3. A közzétételi adatlap - munkáltató által képzett – iktatószáma: AMDH/156/2017/A
  4. A munkáltató megnevezése: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
  5. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre: Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán
  6. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatóak: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
  7. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ
  8. A munkáltatórészéről a szolgáltató központtal való kapcsolattartásra kijelölt személy(ek) neve, e-mail címe, telefonszáma

(A 7-8. pont kitöltése nem kötelező)

II.A betöltendő munkakörre vonatkozó adatok

  1. A munkakör megnevezése: ügyintéző
  2. A munkakörhöz kapcsolódó esetleges vezetői megbízás megnevezése: -
  3. A vezetői megbízás szintje (vezető/magasabb vezető)
  4. Ha a kinevezés jogát a fenntartó gyakorolja, az az intézmény, ahol a munkavégzésre sor kerül: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet
  5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet
  6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017. március 22.
  7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
  8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidő): teljes munkaidő
  9. Vezetői megbízás esetén a megbízás időtartama: -
  10. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
  11. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása:

A Kerpely Kálmán Doktori Iskola adminisztrációs ügyeinek intézése (NEPTUN kezelése, tárgyfelvétel és órarend egyeztetése, az előadások és vizsgák feltételeinek megszervezése, hallgatókkal és oktatókkal kapcsolattartás).

  1. A Kjt. rendelkezésein túl az illetmény megállapítására, valamint a juttatásokra vonatkozó egyéb jogszabályok, belső szabályzatok megnevezése
  2. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat:

Elvárt: középiskolai végzettség

Előnyt jelent: BSc abszolutórium

  1. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa:

Elvárt: középfokú angol B2 nyelvvizsga

Előnyt jelentő: szaknyelvi vizsga (angol)

  1. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret

Elvárt: NEPTUN rendszer ismerete

Előnyt jelentő: Microsoft Word, Excel, levelező programok ismerete

  1. A munkakör betöltéséhez szükséges jogosítvány típusa
  2. A munkakör betöltéséhez szükséges nemzetbiztonsági ellenőrzés szintje
  3. A munkakör betöltéséhez szükséges vagyonnyilatkozat
  4. Egyéb feltételek/előnyök a munkakör betöltéséhez
  5. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Jó kommunikációs és szervező készség, precizitás és pontos munkavégzés

(A 3. pont kitöltése csak a 2. pont kitöltése esetén kötelező. A 4. pont kitöltése csak akkor kötelező, ha a kinevezés jogát a fenntartó gyakorolja. A 14-20. pont, illetve az előnyt jelentő kategóriák kitöltése nem kötelező.)

III. A munkakörre kiírandó pályázat adatai

  1. A pályázat honlapon való közzétételének kért dátuma:
  2. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása:
  3. szakmai önéletrajz
  4. bizonyítvány hitelesített másolata
  5. egyéb végzettséget, nyelvtudást igazoló dokumentumok hitelesített másolata
  6. külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  7. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 15.
  8. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: AMDH/   /2017/A, valamint a munkakör megnevezését: ügyintéző.
  9. A pályázat benyújtásának feltételei
  10. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. március 17.
  11. A pályázat elbírálásának módja, rendje: illetékes kari bizottságok
  12. A pályázati kiírás közzétételének helye, ideje, határideje (a szolgáltató központ honlapján való közzétételen kívül):

      DE MÉK honlapja - 2017. március 1.

Debreceni Egyetem honlapja - 2017. március 1.

DE hirdetőtáblája - 2017. március 1.

9.          A pályázat elektronikusan történő benyújtása esetén az annak fogadására kijelölt munkatárs neve, e-mail címe

10.        A pályázattal kapcsolatos információadásra feljogosított személy neve, telefonszáma (A 9-10. pont kitöltése nem kötelező.)

 

 

 

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

tanársegéd

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

• a Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetben szaktantárgyak oktatásában való részvétel (óratartás vízgazdálkodás, agrár - környezetgazdálkodás témakörben • az Intézetben folyó kutatás-fejlesztési tevékenységben való részvétel • rendszeres publikációs tevékenység • hazai és külföldi konferenciákon való részvétel • szakdolgozatok, diplomamunkák és TDK-dolgozatok vezetése • részvétel oktatási segédanyagok készítésében és a pályázati munkákban

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem,
  • doktori képzés megkezdése
  • középfokú államilag elismert nyelvvizsga
  • GIS (térinformatika) végzettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • angol szakfordító végzettség
  • nemzetközi tapasztalat, külföldi résztanulmányok
  • B típusú vezetői engedély
  • térinformatikai szoftveres gyakorlat
  • lezárt PhD abszolutórium agrár, műszaki, vagy földtudományok területén és a PhD fokozat 1 éven belüli megszerzése
  • angol C típusú felsőfokú nyelvtudás

Elvárt kompetenciák:

  • eredményes tudományos munka végzésére való alkalmasság,
  • szemináriumok, gyakorlatok vezetésére való alkalmasság,
  • képesség diákköri, szakdolgozati, diplomamunkát készítő hallgatók irányítására,
  • képesség szakcikkek olvasására, feldolgozására, idegen nyelvű szakmai oktatás folytatására

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • diploma másolata
  • egyéb végzettséget igazoló dokumentumok másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. március 27. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 13.

A pályázatok benyújtásának módja:

     Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/2292/2017 , valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. március 20.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2017. február 24.

Debreceni Egyetem honlapja - 2017. február 24.

DE hirdetőtáblája - 2017. február 24.

 

 

 

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Agrárműszerközpont

tanszéki mérnök

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar intézeteiben dolgozó kutatók és oktatók kutatói projektjeihez kapcsolódó analitikai feladatok megoldásának támogatása, analitikai módszerek adaptációja és kidolgozása. A szolgáltató munkában való részvétel, műszeres analitikai vizsgálatok végzése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, vegyészi MSc/egyetemi diploma,
  • minimum három év szakmai gyakorlat műszeres analitikusi munkakörben
  • középfokú angol nyelvtudás „C” szinten
  • Microsoft Office programok felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • ICP-OES, GC, GC-MS és HPLC technikák ismerete
  • minőségügyi képzettség, az ISO 17025 ismerete
  • felsőfokú angol nyelvtudás „C” szinten

Elvárt kompetenciák:

  • rugalmasság, alkalmazkodóképesség, gyors felfogóképesség,
  • dinamikus csapatmunkában való részvétel,
  • felelősségtudat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • egyéb végzettséget, nyelvtudást igazoló dokumentumok másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. január 12. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 3.

A pályázatok benyújtásának módja:

     Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/13826/2016 , valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök. [MB1]

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. január 6.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. december 13.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. december 13.

DE hirdetőtáblája - 2016. december 13.


 

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Élelmiszertudományi Intézet

tanársegéd

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A tanársegéd feladata az intézetvezető által rábízott előadások tartása magyar és angol nyelven, melyek a következők: élelmiszeripari műveletek, analitikai kémia, csomagolástechnológia (BSc és MSc képzésben), mérések minőségbiztosítása. További feladata a szemináriumok vezetése magyar és angol nyelven, melyek a következők: élelmiszeripari műveletek, analitikai kémia, műszeres analitika, környezeti méréstechnika - ökotoxikológia II.). Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, önálló kutatások végzése, illetve témavezetői feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, okleveles élelmiszerbiztonsági és - minőségi mérnök MSc végzettség/élelmiszermérnök MSc végzettség,
  • doktorjelölti jogviszony
  • rendelkezzen az Intézet profiljába illeszkedő kutatási és publikációs tevékenységgel
  • rendelkezzen a felsőoktatásban szerzett legalább 3 éves oktatói tapasztalattal
  • középfokú, C típusú, államilag elismert nyelvvizsga valamely nyugat-európai nyelvből
  • az oktatási feladatok ellátásához szükséges aktív angol nyelvtudás igazolása
  • Microsoft Office felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • élelmiszertudományok területén PhD végzettség

Elvárt kompetenciák:

  • Jó kommunikációs készség, precizitás, csapatszellem,
  • lelkiismeretes munkavégzés, jó szervezőkészség, kreativitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelvtudást igazoló okiratok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a Dékáni Hivatal végezheti)
  • fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzéke
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt ( nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. december 15. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 27.

A pályázatok benyújtásának módja:

     Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/11274/2016 , valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd. [MB1]

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

Illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 6.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. november 12.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. november 12.

DE hirdetőtáblája - 2016. november 12.


 [MB1]

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Élelmiszertechnológiai Intézet

intézetvezető

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2017. január 9-től 2020. január 8-ig szól.

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

- Az intézetbe tartozó tudományterületek, diszciplínák oktatási, kutatási, szaktanácsadási feladatainak, munkáinak irányítása, koordinálása és ellenőrzése. - Az Intézet folyamatos működési feltételeinek biztosítása. - Az Intézet fejlesztése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása, utánpótlás nevelése, a PhD képzésben való részvétel, valamint az Intézet és a tudományterület mind hazai, mind nemzetközi szakmai fórumokon való színvonalas képviselete valamely világnyelven. - Kapcsolattartás a kar intézetei, a Debreceni Egyetem társkarai, valamint a hazai és külföldi egyetemek, kutatóintézetek megfelelő egységei között. - Az intézetbe tartozó kollegák tudományos előmenetelének elősegítése, az egyes tudományterületek közötti pályázati együttműködések promóciója. - Az intézetvezető további feladatai közé tartozik az intézeti szakmai, közéleti tevékenység irányítása, az adminisztratív feladatok összehangolása. - További vezetői feladat az adott intézet jövőképének formálása, az intézetbe tartozó kollegák véleményeinek figyelembevételével. - Az intézet oktatási, kutatási és szaktanácsadási feltételeinek folyamatos fejlesztése, a hallgatói kapcsolattartás, az intézetben tevékenykedő hallgatók tehetséggondozásának előmozdítása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, Az intézet profiljához illeszkedő területen (mezőgazdaság-, élelmiszer-, természettudomány) szerzett MSc, vagy azzal egyenértékű diploma.,
  • Releváns tudományterületen szerzett PhD fokozat
  • tudományága magas színvonalú ismerete, szűkebb területén elmélyült, nemzetközi szakirodalmi tájékozottság
  • átfogó tananyagformáló és ismeretátadó készség, alkalmasság a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának irányítására, új tantárgyak programjának kialakítására
  • önálló tudományos eredmények, s ezekről folyamatos, az adott szakterületen kiemelkedőnek elismert publikációk
  • képesség idegen nyelven szabad előadás tartására, illetve vitában való részvételre
  • rendelkezzen legalább 8 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből 4 év felsőoktatási intézményben szerzett oktatói gyakorlat
  • nemzetközi szinten ismerje és művelje tudományterületét és rendelkezzen elismert hazai és nemzetközi publikációs tevékenységgel, valamint legalább 50 ponttal (szakmaspecifikus alkotás + publikáció + idézettség), amely a MAB Agrártudományok Bizottsága, illetve nem agrártudomány területen jelölt esetében a szakterületileg illetékes MAB bizottság ajánlása szerint számítandó
  • legyen alkalmas új tantárgyak programjának kialakítására, előadásainak, gyakorlatainak megtartására, tananyagainak elkészítésére
  • PhD fokozat megszerzésétől minimum további 5 éves egyetemi oktatói gyakorlat szükséges, amennyiben 15 év oktatói gyakorlata van, ettől el lehet térni
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy
  • intézetvezetői megbízást az kaphat, aki az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban áll
  • angol komplex („C” típusú) középfokú nyelvvizsga

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • habilitáció
  • vezetői gyakorlat és tapasztalat
  • egy világnyelvből komplex („C” típusú) felsőfokú nyelvvizsga
  • Microsoft Office, prezentáció készítő és statisztikai elemző programok felhasználói szintű ismerete
  • hazai, valamint nemzetközi oktatási és kutatási fejlesztési projektekben való jártasság

Elvárt kompetenciák:

  • kiváló problémamegoldó és konfliktuskezelési képesség,
  • jó kommunikációs képesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét, tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegen nyelv tudását, szakmai tudományos munkáját, terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét
  • a szervezeti egység vezetésére vonatkozó terveket, elképzeléseket
  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelvtudást igazoló okiratok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a Dékáni Hivatal végezheti)
  • fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzéke
  • minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. január 9. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 2.

A pályázatok benyújtásának módja:

     Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/12081/2016 , valamint a munkakör megnevezését: intézetvezető.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. január 4.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. november 2.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. november 2.

DE hirdetőtáblája - 2016. november 2.

 

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Növénytudományi Intézet

adjunktus

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2016.11.17-től 2018.08.30 –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A tantervben szereplő alkalmazott (agrártudományi és természetvédelmi) botanikai témakörhöz tartozó tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatása, az oktatás szervezése (BSc, MSc, PhD-képzés, nappali és levelező tagozaton) Feladatai közé tartozik az Intézetben folyó növénytani és egyéb kutatási feladatokban való részvétel és témavezetői feladatok ellátása

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, szakirányú egyetemi szintű végzettség,
  • rendelkezzen PhD doktori fokozattal
  • rendelkezzen az Intézet profiljába illeszkedő kutatási és publikációs tevékenységgel
  • rendelkezzen minimum 5 év kutatói tapasztalattal
  • rendelkezzen a felsőoktatásban szerzett minimum 5 év oktatói tapasztalattal
  • az oktatási feladatok ellátásához szükséges aktív angol nyelvtudás
  • Microsoft Office felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • biológus végzettség
  • sejt- és molekuláris biológiai oktatási, kutatási ismeret
  • élő nemzetközi kapcsolat és/vagy külföldi tapasztalat

Elvárt kompetenciák:

  • jó kommunikációs készség, precizitás, csapatszellem,
  • lelkiismeretes munkavégzés, jó szervezőkészség, önálló munkavégző képesség, kreativitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • egyéb végzettséget igazoló dokumentumok másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. november 17. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 8.

A pályázatok benyújtásának módja:

       Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/10557/2016 , valamint a munkakör megnevezését: adjunktus.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

Illetékes kari bizottságok.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. november 14.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. október 24.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. október 24.

DE hirdetőtáblája - 2016. október 24.

 

Debreceni Egyetem Rektora

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növényvédelmi Intézetbe 

egyetemi tanár

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A növénykórtan és diszciplínáinak oktatása, kutatás. PhD hallgatók témavezetése, képzése. Szakvezetés a növényorvos MSc, növényvédelmi felsőfokú szakképzés (növényvédelmi szakmérnök) képzési formákban.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, okleveles agrármérnök diploma,
  • angol nyelvből középfokú (B2) szintű, komplex típusú államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga
  • doktori fokozat
  • növénykórtan területen szerzett habilitáció
  • tudományterületének olyan nemzetközileg elismert képviselője legyen, aki kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki
  • az oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas legyen a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának vezetésére
  • idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart
  • a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Agrártudományok Bizottsága által meghatározott egyetemi tanári követelményeinek való megfelelés
  • doktori értekezések és/vagy sikeres kutatási pályázatok témavezetése
  • tájékozottság tudományterületének hazai és nemzetközi eredményeiről, azok továbbfejlesztése
  • hazai és nemzetközi elismertség, amit a hazai és idegen nyelvű publikációk, szakkönyvek, a hazai és nemzetközi konferenciákon történő részvétel is bizonyít
  • önálló kutatómunkára és önálló kutatócsoport vezetésére való képesség, iskolateremtő tevékenység
  • növényvédelmi szakirányú képzettség
  • rendelkezzen legalább 12 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből legalább 10 év felsőoktatási intézményben vagy kutatóintézetben szerzett oktatói/kutatói gyakorlat.
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • MTA doktori cím
  • egyéb idegen nyelvismeret
  • angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsga
  • szakvezetői tapasztalat
  • MS Office, SPSS programok felhasználói szintű ismerete

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatot tartalomjegyzékkel ellátva kérjük benyújtani (a tartalomjegyzék angol nyelven is benyújtandó)
  • a pályázó válasza a pályázati kiírásra, amelyből kiderül, hogy az adott kiírásra jelentkezik (angol nyelven is)
  • szakmai önéletrajz: a pálya legfontosabb állomásainak és eredményeinek listaszerű, időrendi megadása: tudományos eredményeinek és azok elismerésének bemutatása, valamint az eddigi felsőoktatási oktatási tevékenysége, ennek eredményeire és elismerésére vonatkozó adatok megadása (különös tekintettel az angol nyelven is benyújtandó részekre)
  • a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét; szakmai díjait, szakmai tudományos munkáját, munkájára vonatkozó jövőbeni terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét,
  • mellékletként – megjelenési nyelvükön feltüntetve – szakmai publikációinak teljes listája külön kiemelve a tudományos pálya szempontjából legfontosabbnak ítélt tíz publikációt (MTMT adatbázisból)
  • kapcsolódási pont (link) a pályázó közleményeinek és hivatkozásainak teljes közhiteles listájához a Magyar Tudományos Művek Tárában ()
  • azon tudományág(ak) megnevezése, amelyben a pályázó eddigi tudományos munkásságát kifejtette. Ha munkássága több tudományágra is kiterjed, közülük meg kell jelölni azt az elsődleges tudományágat, amely a szakmai tevékenységére meghatározóan jellemző, továbbá külön nyilatkozat arról, hogy mely tudományágban kéri a MAB bizottság kívánalomrendszere szerinti véleményezést
  • végzettséget, szakképzettséget, nyelvismeretet igazoló okiratok hitelesített másolata (külföldi végzettség esetén a magyarországi diploma-elismerés hitelesített okirat másolata)
  • doktori fokozatot, tudományos címet (PhD, DLA, a tudományok kandidátusa, az MTA doktora, külföldön szerzett és honosított tudományos fokozat) igazoló okiratok hitelesített másolata
  • habilitációs oklevél hitelesített másolata
  • külső pályázó esetén három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány (nem szükséges hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkoztatási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul
  • valamint minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
  • a pályázatot az egyetem rektorának címezve 4 teljes (1 eredeti és 3 másolat) + 1 szűkített (másolati) példányban, valamint a szűkített példányt elektronikus változatban (CD, DVD) is be kell nyújtani
  • a szűkített példány tartalma nyomtatásban és elektronikusan is: egy-egy magyar és angol nyelvű dokumentum (külön fájlokba), valamint mellékletként (külön dokumentum/fájl) a publikációs lista. Kérjük, a beadvány elektronikus változatát 3 db, egyenként 2 MB-nál nem nagyobb terjedelmű .doc(x) vagy .pdf fájlba szerkeszteni (ha valamely résznél a képi forma elkerülhetetlen, akkor azt kis felbontásban kérjük)
  • belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését kabinetfőnök főigazgató végezheti
  • az egyetemi tanári pályázatokkal kapcsolatos további tudnivalók a www.mab.hu - Beadványok - egyetemi tanári pályázat - ET bírálati szempontok (új) címszó alatt érhetők el.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. szeptember 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 16.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Rektora címére történő megküldésével (4002 Debrecen, Pf.: 400. Rektori Hivatal). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: RH/612-28/2016., valamint a munkakör megnevezését: egyetemi tanár.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. augusztus 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.unideb.hu - 2016. október 17.
  • https://kozigallas.gov.hu - 2016. október 17.

 

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Élelmiszertechnológiai Intézet

adjunktus

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 de, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az Élelmiszertechnológiai Intézet oktatási és kutatási tevékenységében való aktív részvétel. Az Élelmiszertechnológia alapjai I. és III. tárgyak egyes témaköreinek (erjedésipar, keményítőgyártás és –továbbfeldolgozás, növényi olajgyártás, cukorgyártás, cukorkagyártás, konzervipar) elméleti és gyakorlati oktatása, a Sütőipari technológia, Élvezeti cikkek feldolgozástechnológiái, Zsiradékipari technológiák, Édesipari technológiák tantárgyak oktatása, a tananyagok folyamatos fejlesztése, bekapcsolódás egyéb intézeti tantárgyak gyakorlati oktatásába, szak- és diplomadolgozati témavezetés. A pályázó további feladata az élelmiszertechnológiai tanüzem infrastruktúrájának kihasználásával folyó kutatásokba való bekapcsolódás és újabb kutatási irányok feltárása és kidolgozása, ezen a területen intenzív pályázati aktivitás.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • egyetem,
  • doktori (PhD) fokozat agrártudományok vagy természettudományok területén
  • publikációs tevékenység nemzetközi szaklapokban
  • angol tárgyalási szinten
  • Microsoft Office, statisztikai programcsomagok ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • képesítés az alábbi területeken: GLP – Good Laboratory Practice, Minőségirányítási megbízott, Minőségirányítási szakember
  • tapasztalat élelmiszer vagy étrendkiegészítő termékek fejlesztésében
  • angol felsőfokú nyelvvizsga, szakfordítói végzettség

Elvárt kompetenciák:

  • megbízhatóság, pontosság, precizitás, kezdeményezőkészség, gyakorlatiasság,
  • jó problémamegoldó képesség, rugalmasság, kreativitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • egyéb végzettséget igazoló dokumentumok másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. november 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 21.

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9795/2016 , valamint a munkakör megnevezését: adjunktus.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

illetékes kari bizottságok

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 26.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • DE MÉK honlapja - 2016. október 5.
  • Debreceni Egyetem honlapja - 2016. október 5.
  • DE hirdetőtáblája - 2016. október 5.

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Élelmiszertechnológiai Intézetbe

egyetemi docens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Részvétel az élelmiszertudományi tantárgyak oktatásában a DE MÉK különböző szakjain. A rábízott előadások tartása magyar és angol nyelven, elsősorban az Élelmiszermérnöki BSc, az Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki MSc, továbbá a Táplálkozástudományi MSc szakokon, valamint a DE PhD doktori képzésben, különös tekintettel az Élelmiszertechnológia I-IV., Élelmiszeripari nyersanyagismeret, Méréselmélet és kísérlettervezés c. tantárgyak oktatásában. Kutatómunka folytatása a növényi és állati termékek minősége és feldolgozása kapcsolatrendszerében, különös tekintettel az élelmiszeripari technológia fejlesztése területén. Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, önálló kutatások végzése, illetve témavezetői feladatok ellátása. Vegyen részt minden olyan intézeti munkában, amely az Intézet szakmai fejlődését segíti.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, okleveles élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök MSc, vagy élelmiszermérnöki végzettség,
  • élelmiszertudományok területén szerzett PhD doktori fokozat
  • angol nyelvből középfokú (B2) szintű, komplex típusú államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga
  • tudományága magas színvonalú ismerete, szűkebb területén elmélyült, nemzetközi szakirodalmi tájékozottság
  • átfogó tananyagformáló és ismeretátadó készség, alkalmasság a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának irányítására, új tantárgyak programjának kialakítására
  • önálló tudományos eredmények, s ezekről folyamatos, az adott szakterületen kiemelkedőnek elismert publikációk
  • képesség idegen nyelven szabad előadás tartására, illetve vitában való részvételre
  • rendelkezzen legalább 8 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből 4 év felsőoktatási intézményben szerzett oktatói gyakorlat
  • nemzetközi szinten ismerje és művelje tudományterületét és rendelkezzen elismert hazai és nemzetközi publikációs tevékenységgel, valamint legalább 50 ponttal (szakmaspecifikus alkotás + publikáció + idézettség), amely a MAB Agrártudományok Bizottsága ajánlása szerint számítandó
  • legyen alkalmas új tantárgyak programjának kialakítására, előadásainak, gyakorlatainak megtartására, tananyagainak elkészítésére
  • PhD fokozat megszerzésétől minimum további 5 éves egyetemi oktatói gyakorlat szükséges, amennyiben 15 év oktatói gyakorlata van, ettől el lehet térni
  • rendelkezzen az Intézet profiljába illeszkedő kutatási és publikációs tevékenységgel
  • Microsoft Office felhasználói szintű ismerete
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • habilitált doktori cím megléte
  • előnyt jelent, ha részt vett angol nyelvű oktatásban
  • egyéb nyugat európai nyelvből nyelvvizsga

Elvárt kompetenciák:

  • Jó kommunikációs készség, precizitás, csapatszellem, lelkiismeretes munkavégzés, jó szervezőkészség,,
  • önálló munkavégző képesség, kreativitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét, tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegennyelv tudását, szakmai tudományos munkáját, terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét
  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelvtudást, habilitációs oklevelet (amennyiben rendelkezik vele) igazoló okiratok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a kabinetfőnök főigazgató végezheti)
  • fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzéke
  • külső pályázó esetén 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány (nem szükséges hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. december 5. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 4.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4002 Debrecen, Pf.: 400. MÉK Dékáni Hivatal . ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: RH/1406-2/2016. , valamint a munkakör megnevezését: egyetemi docens.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 4.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • https://kozigallas.gov.hu - 2016. október 6.

 

Debreceni Egyetem

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Élelmiszertechnológiai Intézet

tanszéki mérnök

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Debreceni Egyetem MÉK Élelmiszertechnológiai tanüzemének vezetője felel, az üzem működőképességét jelentő műszaki, higiéniai, munkaszervezési, dokumentációs feladatok pontos és szakszerű ellátásáért. Kezeli az üzemegységek használatával kapcsolatos nyilvántartást, felügyeli az áru- és személymozgást, takarítást, szerződéseket, szervezi a karbantartást, segíti az oktató-kutató-fejlesztő munkát és a gyártást. Felügyeli az üzemben található gépek szakszerű használatát, műszaki állapotát. Irányítja az üzemben dolgozókat, ellenőrzi és felügyeli a munkabiztonsági és higiéniai kritériumoknak való megfelelést.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, Biomérnöki vagy Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki vagy Élelmiszer biotechnológus vagy Élelmiszer-minősítő és egészségvédő biomérnöki vagy Élelmiszermérnöki vagy Szőlészeti és borászati mérnöki vagy Vegyészmérnöki vagy Állatorvosi diploma ,
  • legalább egy éves, az élelmiszer-előállítási tevékenység területén igazolt szakmai tapasztalat
  • angol középfokú nyelvtudás
  • Microsoft Office programok felhasználói szintű ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • több éves szakmai gyakorlat
  • élelmiszertechnológiai gyakorlati képzésben szerzett tapasztalat
  • B kategóriás jogosítvány

Elvárt kompetenciák:

  • megbízhatóság, pontosság, precizitás, kezdeményezőkészség, gyakorlatiasság,
  • jó problémamegoldó képesség, rugalmasság, kreativitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • a szakképzettséget, az idegen-nyelvtudást és egyéb végzettséget igazoló oklevelek / dokumentumok másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. november 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 22.

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/8841/2016 , valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 25.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. október 1.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. október 1.

DE hirdetőtáblája - 2016. október 1.

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet szakmai szolgáltató munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: szakmai szolgáltató

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. október 5.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A talajtani, talajökológiai, hidrofizikai, -kémiai gyakorlatok előkészítése, az Intézetben folyó kutatómunka laboratóriumi és tenyészedényes vizsgálatainak végzése, amely kiterjed a talajok kémiai és mikrobiológiai tulajdonságainak meghatározására.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • vegyésztechnikusi végzettség
  • Windows, Excel programok felhasználói szintű alkalmazása

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • laboratóriumi tapasztalat
  • alap vagy középfokú angol nyelvismeret

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma: 2016. 09. 14.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 09. 29.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9743/2016, valamint a munkakör megnevezését: szakmai szolgáltató

19. Elbírálásának határideje: 2016.10.03.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

  • illetékes kari bizottságok

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.09.14.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.09.14.

DE MÉK honlapja: 2016.09.14.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet szakmai szolgáltató munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: szakmai szolgáltató

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. október 5.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozott idejű 2016.12.31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Laboreszközök elmosása kézzel és géppel, segédkezés a hallgatói gyakorlatok elő- és bekészítésében, segédkezés a talajkémiai vizsgálatokban, minta előkészítésében.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • vegyésztechnikusi végzettség
  • Windows, Excel programok felhasználói szintű alkalmazása

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma: 2016. 09. 14.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 09. 29.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9743-1/2016, valamint a munkakör megnevezését: szakmai szolgáltató

19. Elbírálásának határideje: 2016.10.03.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

  • illetékes kari bizottságok

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.09.14.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.09.14.

DE MÉK honlapja: 2016.09.14.

 

 

Debreceni Egyetem

                     

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Növénytudományi Intézet

tanársegéd

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi utca 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A kinevezendő tanársegéd oktatási feladatai közé tartozik a növénytermesztéstan és hozzá kapcsolódó diszciplínák gyakorlati és elméleti oktatásának előkészítése, megszervezése, lebonyolítása, a gyakorlatok, szemináriumi foglalkozások megtartása, a gyakorlati tananyagok továbbfejlesztése. A tudományos kutatás területén feladata bekapcsolódni a tanszéken folyó kutatási projektekbe, azoknak a megvalósítását, végrehajtását elősegíteni, a kutatási eredmények folyamatos publikálása szintén az elvárások közé tartozik.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, agrármérnök és/vagy élelmiszer minőségbiztosító agrármérnök oklevél,
  • egy világnyelvből „C” típusú, középfokú állami nyelvvizsga
  • nyelvismeretét a tudományos irodalmazásban, publikációk megjelentetésében és a külföldi szakemberekkel való kommunikációban kiválóan hasznosítani tudja
  • rendelkezzen Ms Office (Word, Excell, Power Point), SPSS szoftver felhasználói szintű ismeretekkel az oktató és kutató munkájának ellátásához
  • doktori képzés megkezdése

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • rendelkezzen PhD doktori fokozattal
  • gyakorlati tapasztalatokkal és felsőfokú oktatási és tudományos tevékenységgel rendelkezzen
  • másik világnyelvből nyelvvizsga

Elvárt kompetenciák:

  • Kiváló szintű kommunikációs és problémamegoldó készség, kreativitás, rendszerszemlélet.,
  • rendelkezzen pedagógiai és didaktikai készségekkel,
  • jó szervezőkészség, a kutatási feladatok megfelelő szintű koordinálása,
  • képes legyen a team-munkában történő magas szintű munkavégzésre,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. szeptember 22. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 14.

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi utca 138. két példányban a Kar dékánjának címezve ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9030/2016 , valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

Illetékes kari bizottságok.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. szeptember 16.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

DE MÉK honlapja - 2016. augusztus 30.

Debreceni Egyetem honlapja - 2016. augusztus 30.

DE hirdetőtáblája - 2016. augusztus 30.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet szakmai szolgáltató munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: szakmai szolgáltató

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Mikrobiológiai laboráns feladatainak ellátása, hallgatói mikrobiológiai gyakorlatok előkészítése, a laboratórium és a helyiségek rendben tartása, vegyszernyilvántartás vezetése, vegyszerek és laboratóriumi eszközök rendelése, karbantartása és nyilvántartása, szak- és diplomadolgozatok laboratóriumi vizsgálatainak segítése, mikrobiológiához kapcsolódó kutatási feladatokban való részvétel, közreműködés az intézeti kutatásokhoz kapcsolódó laboratóriumi mérésekben, rutin mikrobiológiai vizsgálatok elvégzése, alap molekuláris biológiai munkák előkészítése.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • emelt szintű vagy felsőfokú szakirányú szakképesítés (pl. vegyipari technikus)

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

Előnyt jelent a magasabb szintű számítástechnikai (pl. Microsoft Office) ismeretek (pl. ECDL bizonyítvány).

 13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • szakirányú BSc végzettség, valamint a hasonló területen szerzett munkatapasztalat
  • középszintű angol vagy német nyelvtudás

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Önálló munkavégzés, jó problémamegoldó képesség, jó kommunikációs képesség, jó szervező készség

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma: 2016. 06. 13.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 06. 28.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/6249/2016, valamint a munkakör megnevezését: szakmai szolgáltató

19. Elbírálásának határideje: 2016.07.10.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:  

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.06.13.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.06.13.

DE MÉK honlapja: 2016.06.13.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tudományos segédmunkatárs munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tudományos segédmunkatárs

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrárműszerközpont

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrárműszerközpont, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

  • mikrobiológiai laboratóriumban szabványos vizsgálati módszerek szerint történő munkavégzés
  • toxikológiai, immunológiai, enzimes és fehérje vizsgálatok végzése, mikotoxin vizsgálatok végzése
  • új módszerek adoptálása,
  • a laboratórium akkreditációjában való részvétel,
  • a képződő dokumentációs anyagok naprakészen tartása
  • hazai és nemzetközi körvizsgálatokban történő részvétel.
  • kutatási projektekben való részvétel

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • egyetemi diploma biológus vagy vegyész végzettség
  • középfokú angol vagy német nyelvvizsga
  • MS Word és MS Excel ismerete

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • minőségügyi végzettség (min. belső auditori),
  • az ISO 9001 és ISO 14001 illetve az ISO 17025 ismerete
  • megszerzett PhD fokozat vagy min. 4 lezárt félév a PhD képzésből
  • molekuláris biológiai módszerek alapismerete (PCR, RT-PCR)
  • legalább 1 év tapasztalat akkreditált laboratóriumban
  • felsőfokú angol vagy német nyelvvizsga

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Kiváló szintű kommunikációs és problémamegoldó készség, kreativitás, rendszerszemlélet.

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma: 2016. 06. 15.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 07. 04.

18. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/6374/2016, valamint a munkakör megnevezését: tudományos segédmunkatárs

19. Elbírálásának határideje: 2016.07.30.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:  

Illetékes kari bizottságok.

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.06.15.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.06.15.

DE MÉK honlapja: 2016.06.15.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet oktatási dékánhelyettes munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

       Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakörhöz kapcsolódó esetleges vezetői megbízás megnevezése: oktatási dékánhelyettes

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

6. Ha a kinevezés jogát a fenntartó gyakorolja, az az intézmény, ahol a munkavégzésre sor kerül: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

7. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

8. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. július 1.

9. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

10. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

11. Vezetői megbízás esetén a megbízás időtartama: 2016. július 1. - 2019. június 30.

12. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

13. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása:

  • A dékán helyettesítése akadályoztatása esetén.
  • A Karon folyó oktatási tevékenység felügyelete.
  • Az oktatás fejlesztés közép- és hosszú távú terveinek koordinálása.
  • A képesítési követelmények és a tantervek koordinálása.
  • A felügyelete alá tartozó kari szabályzatok gondozása és koordinálása.
  • Az oktatás minőségbiztosításával kapcsolatos teendők ellátása.
  • A tudományos diákköri munka felügyelete.
  • Részvétel a kari tanács és egyéb kari testület munkájában.
  • Az oktatással kapcsolatos pályázati tevékenység előkészítése.
  • A Kar oktatásról szóló beszámolóinak, az oktatással kapcsolatos statisztikáinak előkészítése.
  • A Kar együttműködési megállapodásainak, partner kapcsolatainak fejlesztése.

14. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: A dékánhelyettes rendelkezzen egyetemi tanári, vagy egyetemi docensi, vagy tudományos főmunkatársi kinevezéssel. Pályázhatnak azok, akik tudományterületükön hazai és nemzetközi elismertséggel, legalább egy világnyelvből tárgyalóképes nyelvtudással rendelkeznek, és képességet éreznek a Kar dékánjának vezetésével a kari feladatok irányítására, a Kar folyamatos fejlesztésére. A pályázatnak tartalmaznia kell a dékánhelyettesi munkakörbe tartozó feladatok ellátásával kapcsolatos, Karra vonatkozó fejlesztési elképzeléseit.

15. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  1. a.szakmai önéletrajz
  2. b.diploma hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  3. c.egyéb végzettséget igazoló dokumentumok hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  4. d.nyelvvizsga bizonyítvány hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  5. e.külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)

16. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 22.

17. A pályázat benyújtásának módja: írásban, két példányban, a Kar dékánjának címezve

18. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 30.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje: illetékes kari bizottságok

20. A közzététel helye, ideje: www.mek.unideb.hu, 2016. június 7.

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tudományos dékánhelyettes munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakörhöz kapcsolódó esetleges vezetői megbízás megnevezése: tudományos dékánhelyettes

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

6. Ha a kinevezés jogát a fenntartó gyakorolja, az az intézmény, ahol a munkavégzésre sor kerül: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

7. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

8. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. július 1.

9. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

10. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

11. Vezetői megbízás esetén a megbízás időtartama: 2016. július 1. - 2019. június 30.

12. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

13. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása:

-          A Kar tudományos tevékenységének irányítása és felügyelete, különös tekintettel a tudományos tervek megfogalmazására, koordinálására,

  • a kari tudományos infrastruktúra fejlesztésére,
  • a tudományos együttműködési szerződések kialakítására,
  • a különböző kutatási pályázati tevékenység előkészítésére, koordinálására,
  • kiadványok készítésére,
  • és tudományos konferenciák szervezésére.

-          Részvétel a kari stratégia kidolgozásában, a kutatási, szaktanácsadási tevékenység kari szintű koordinálásában, PR tevékenységben.

-          Szakmai képviselet kari és szakmai fórumokon.

-          A Kar tudományos beszámolóinak, kutatási statisztikáinak készítése.

-          A Kar együttműködési megállapodásainak, partner kapcsolatainak fejlesztése.

-          A kutatási-fejlesztési eredmények gyakorlatban történő hasznosításának elősegítése.

-          A Debreceni Egyetem más egységeivel való együttműködés koordinálása.

-          A felügyelete alá tartozó kari tevékenység szabályzatainak gondozása.

-          Részvétel a kari tanács és az egyéb kari testületek munkájában.

-          Nemzetközi kapcsolatok fejlesztése.

14. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: A dékánhelyettes rendelkezzen egyetemi tanári, vagy egyetemi docensi, vagy tudományos főmunkatársi kinevezéssel. Pályázhatnak azok, akik tudományterületükön hazai és nemzetközi elismertséggel, legalább egy világnyelvből tárgyalóképes nyelvtudással rendelkeznek, és képességet éreznek a Kar dékánjának vezetésével a kari feladatok irányítására, a Kar folyamatos fejlesztésére. A pályázatnak tartalmaznia kell a dékánhelyettesi munkakörbe tartozó feladatok ellátásával kapcsolatos, Karra vonatkozó fejlesztési elképzeléseit.

 15. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  1. szakmai önéletrajz
  2. diploma hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  3. egyéb végzettséget igazoló dokumentumok hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  4. nyelvvizsga bizonyítvány hitelesített másolata - belső pályázó esetén a hitelesítést a dékáni hivatalvezető végezheti
  5. külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítványt (nem szükséges hatósági bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)

16. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 22.

17. A pályázat benyújtásának módja: írásban, két példányban, a Kar dékánjának címezve

18. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 30.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje: illetékes kari bizottságok

20. A közzététel helye, ideje: www.mek.unideb.hu, 2016. június 7.

                       

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet intézetvezető beosztás betöltésére

 

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A beosztás megnevezése: intézetvezető

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. augusztus 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A vezetői megbízás időtartama:

            A vezetői megbízás határozott időre, 2016. augusztus 1-től 2019. július 31-ig szól.

10. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

11. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A megbízandó intézetvezető feladata az Intézet oktató- és kutatómunkájának irányítása és összehangolt szervezése, a folyamatos működés feltételeinek biztosítása. Előadások tartása a Földműveléstan tantárgy, Műszaki ismeretek, Megújuló energiák és a Területfejlesztés ismerete tárgyköréből. Kutatások végzése, az Intézet fejlesztése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása, utánpótlás nevelése, a PhD képzésben való részvétel, valamint az Intézet és a tudományterület mind hazai, mind nemzetközi szakmai fórumokon való színvonalas képviselete valamely világnyelven.

 12. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  •  Agrármérnök vagy gazdasági agrármérnök diploma
  • PhD fokozat
  • Angol középfokú C típusú nyelvvizsga
  • Felhasználói szintű MS Word és MS Excel program ismerete
  • Vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a Debreceni Egyetemen közalkalmazotti jogviszonyban áll.
  • Büntetlen előélet

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • Egyetemi habilitált doktori fokozat a fent említett témakörök valamelyikéből
  • egy világnyelvből C típusú nyelvvizsga
  • SAP felhasználói szintű ismerete

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

  • Legalább 5 éves vezetői tapasztalat, 5 éves oktatói-kutatói tapasztalat az első pontban említett témakörökben és hazai valamint nemzetközi projektekben való jártasság,
  • kiváló problémamegoldó és konfliktuskezelési képesség,
  • jó kommunikációs képesség

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek másolata,
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma: 2016. 05. 17.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 06. 16.

18. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/5474/2016., valamint a munkakör megnevezését: intézetvezető

19. Elbírálásának határideje: 2016. 07. 20.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.05.17.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.05.17.

         DE MÉK honlapja: 2016.05.17.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanársegéd

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az intézetben folyó gyakorlatok önálló vezetése, előadások előkészítése a következő tárgyak keretében: Vízgazdálkodás I., Környezettechnika I., II., Természeti erőforrás gazdálkodás. Részvétel a szakdolgozatok és TDK dolgozatok témavezetésében. Vezető oktató irányításával kutatási programok megvalósítása.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy szakterülthez köthető MSc diploma,.
  • Angol középfokú C típusú nyelvvizsga
  • Ms Office felhasználói szintű ismerete
  • doktori képzés megkezdése

 12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

 13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • A kinevezés időpontjában lezárt PhD abszolutórium.
  • Dokumentált idegen nyelvű nemzetközi előadó képesség és hazai és nemzetközi K+F pályázati és kutatási gyakorlat, valamint tudományos publikációs eredmény.
  • Külföldi hallgatók idegen nyelvű oktatási gyakorlata.
  • További világnyelvek ismerete.
  • A következő szoftverekkel: Surfer, IDRISI, ArcGIS szerzett gyakorlat

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

  • rugalmasság, kreativitás
  • probléma megoldási készség
  • jó kommunikációs képességek

            15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma:2016. 03. 29.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 04. 13.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/3125/2016, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

19. Elbírálásának határideje: 2016.05.02.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:    

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.03.29.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.03.29.

DE MÉK honlapja: 2016.03.29.                                         

 

 

Debreceni Egyetem Rektora

                       

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

dékán (magasabb vezető)

beosztás ellátására.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2016. július 1-től 2019. június 30-ig szól.

A munkavégzés helye:

Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Kar képviselete, a Kar működési feltételeinek biztosítása, a Karon folyó oktató és tudományos munka, gazdálkodási tevékenység, az igazgatási és humánpolitikai feladatok irányítása. Feladat- és hatáskörét a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata és a Kari Működési Rend határozza meg.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

§          Egyetem,

§          dékáni beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki egyetemi tanár, habilitált egyetemi docens, főiskolai tanár, tudományos főmunkatárs, tudományos tanácsadó, valamint aki a megbízással egyidejűleg a fenti munkakörök valamelyikébe közalkalmazottnak kinevezhető, és aki agrárképzési intézményben szerzett felsőoktatási vezetői, vagy magasabb vezetői tapasztalattal, és a karra vonatkozó fejlesztési elképzelésekkel rendelkezik

§          legalább egy világnyelvből középfokú C típusú nyelvvizsga

§          képesség idegen nyelvű előadás tartására

§          büntetlen előélet

§          cselekvőképesség

§          magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy

§          a Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (6) bekezdés alapján a vezetői megbízás a megadott időtartam teljes kitöltésével a hatvanötödik életév betöltéséig szólhat.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

§          szakmai önéletrajz

§          a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét, tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegennyelv tudását, szakmai, tudományos munkáját, terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetőleg szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét

§          végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, habilitációs oklevelet (ha rendelkezik vele), idegennyelv tudást igazoló okiratok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a kabinetfőnök-főigazgató végezheti)

§          a Kar működésére, szervezetére, oktatási-kutatási és egyéb kiemelt jelentőségű tevékenységére vonatkozó konkrét programját, a Kar vezetésével kapcsolatos terveit és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseit

§        a fontosabb publikációk és tudományos munkák jegyzékét

§         külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (nem szükséges hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtása abban az esetben, ha az egyetemmel korábban fennállt megbízási vagy foglalkozási jogviszonyára tekintettel már igazolta és a korábbi jogviszonya megszűnése óta legfeljebb hat hónap telt el)

§          nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul

§         minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart

§          a pályázatokat az egyetem rektorának címezve 2 példányban kérjük benyújtani.

A beosztás betölthetőségének időpontja:

A beosztás legkorábban 2016. július 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. április 20.

A pályázatok benyújtásának módja:

§      Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Rektora címére történő megküldésével (4002 Debrecen, Pf.: 400. DE Rektori - Kancellári Kabinet). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:  RH/368-2/2016., valamint a beosztás megnevezését: dékán.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat lebírálása a vonatkozó hatályos jogszabályok és a Debreceni Egyetem belső szabályzatainak megfelelően történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 30.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

§         www.unideb.hu - 2016. március 21.

§         https://kozigallas.gov.hu - 2016. március 21.

§         www.mek.unideb.hu - 2016. március 21.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

                       Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanársegéd

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az intézetben folyó gyakorlatok önálló vezetése, előadások előkészítése a következő tárgyak keretében: Vízgazdálkodás I., Környezettechnika I., II., Természeti erőforrás gazdálkodás. Részvétel a szakdolgozatok és TDK dolgozatok témavezetésében. Vezető oktató irányításával kutatási programok megvalósítása.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc diploma,
  • a kinevezés időpontjában lezárt PhD abszolutórium
  • Dokumentált idegen nyelvű nemzetközi előadó képességgel és hazai és nemzetközi K+F pályázati gyakorlattal rendelkezik.
  • Külföldi hallgatók idegen nyelvű oktatási gyakorlata.
  • Angol középfokú C típusú nyelvvizsga
  • Ms Office felhasználói szintű ismerete, környezetinformatikai szoftverek: TerrSet, Global Mapper, ENVI, ArcGis ismerete
  • B kategóriás gépjármű vezetői engedély

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • Olasz középfokú A típusú nyelvvizsga
  • A következő területeken szerzett oktatási tapasztalat: Vízgazdálkodás, Környezettechnika, Természeti erőforrás gazdálkodás.
  • Igazolt kutatási eredmény a termőhely környezeti kockázatértékelésének módszertanában, valamint kiemelt tudományos nemzetközi publikációs eredmény.

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

  • rugalmasság, kreativitás
  • probléma megoldási készség
  • jó kommunikációs képességek        

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma:2016. 03. 01.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 03. 16.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/1440/2016, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

19. Elbírálásának határideje: 2016.04.05.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:       

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.03.01.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.03.01.

DE MÉK honlapja: 2016.03.01.                                         


                       

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet adjunktus munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

            Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: adjunktus

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

                      Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. március 16.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A kinevezendő adjunktus oktatási feladatai közé tartozik a növénytermesztéstan és hozzá kapcsolódó diszciplínák gyakorlati és elméleti oktatásának előkészítése, megszervezése, lebonyolítása, a gyakorlatok, szemináriumi foglalkozások és előadások megtartása, a gyakorlati és elméleti tananyagok továbbfejlesztése. A tudományos kutatás területén feladata bekapcsolódni a tanszéken folyó kutatási projektekbe, azoknak a megvalósítását, végrehajtását elősegíteni, a kutatási eredmények folyamatos publikálása szintén az elvárások közé tartozik.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • okleveles agrármérnöki végzettséggel,
  • a növénytermesztés területén megszerzett PhD doktori fokozat
  • minimum 5 év kutatási gyakorlattal és oktatási tapasztalat
  • egy világnyelvből „C” típusú, középfokú állami nyelvvizsga
  • nyelvismeretét a tudományos irodalmazásban, publikációk megjelentetésében és a külföldi szakemberekkel való kommunikációban kiválóan hasznosítani tudja
  • Ms Office (Word, Excell, Power Point), SPSS szoftver felhasználói szintű ismeretek

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

  • megfelelő kommunikációs képességek
  • pedagógiai és didaktikai készségek
  • jó szervezőkészség
  • kutatási feladatok megfelelő szintű koordinálása
  • képes legyen a team-munkában történő magas szintű munkavégzésre.  

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
    • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Megjelenésének dátuma:2016. 02. 15.

17. Benyújtásának határideje: 2016. 03. 01.

8Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/1439/2016, valamint a munkakör megnevezését: adjunktus

19. Elbírálásának határideje: 2016.03.07.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

        

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 

21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2016.02.15.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2016.02.15.

DE MÉK honlapja: 2016.02.15.

 

Debreceni Egyetem

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetbe 

egyetemi tanár

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Általános egyetemi és kari szabálynak megfelelően egyetemi tanári feladatok ellátása. Részvétel az intézeti kutatásokban, kutatások végzése a növénytermesztés és növénynemesítés területéről. Doktori Iskola törzstagság. Tudományos pályázati tevékenység, a vállalkozásokkal közös K+F projektek kialakítása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

§         Egyetem, okleveles agrármérnöki diploma,

§         Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,

§         Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

§         doktori fokozat mezőgazdaság tudományból

§         habilitáció

§         tudományterülete a növénytermesztés, növénynemesítés nemzetközileg elismert képviselője, aki kiemelkedő kutató munkásságot fejt ki

§         oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának vezetésére

§         idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart

§         doktori értekezések és/vagy sikeres kutatási pályázatok témavezetése

§         tájékozottság tudományterületének hazai és nemzetközi eredményeiről, azok továbbfejlesztése

§         hazai és nemzetközi elismertség, amit a hazai és idegen nyelvű publikációk, szakkönyvek, a hazai és nemzetközi konferenciákon történő részvétel is bizonyít

§         önálló kutatócsoport vezetésére való képesség, iskolateremtő tevékenység folytatása

§         rendelkezzen legalább 12 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből legalább 10 év felsőoktatási intézményben vagy kutatóintézetben szerzett oktatói/kutatói gyakorlat

§         a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság aktuális szakterületre meghatározott egyetemi tanári követelményeinek való megfelelés

§         magyar állampolgár vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy

§         büntetlen előélet

§         cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

§         egyéb idegennyelv középfokú ismerete

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

§         a pályázatot tartalomjegyzékkel ellátva kérjük benyújtani (a tartalomjegyzék angol nyelven is benyújtandó);

§         a pályázó válasza a pályázati kiírásra, amelyből kiderül, hogy az adott kiírásra jelentkezik (angol nyelven is);

§         szakmai önéletrajz: a pálya legfontosabb állomásainak és eredményeinek listaszerű, időrendi megadása a MAB előírásainak megfelelően (különös tekintettel az angol nyelven is benyújtandó részekre), valamint a munkájára vonatkozó jövőbeni tervek meghatározása;

§         a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, lakcímét; szakmai tudományos munkáját, oktató, kutató tevékenységét, annak eredményeit, jelentősebb külföldi tanulmányútjait, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét;

§         publikációs lista, kapcsolódási pont (link) a pályázó közleményeinek és hivatkozásainak teljes közhiteles listájához a Magyar Tudományos Művek Tárában (www.mtmt.hu), a pályázó ezzel egyidejűleg a tudományos publikációira vonatkozó adatainak hozzáférhetővé tétele a Magyar Tudományos Művek Tárában;

§         azon tudományág(ak) megnevezése, amelyben a pályázó eddigi tudományos munkásságát kifejtette, ha több tudományágra is kiterjed, közülük meg kell jelölni azt az elsődleges tudományágat, amely a szakmai tevékenységére meghatározóan jellemző, továbbá külön nyilatkozat arról, hogy mely tudományágban kéri a MAB bizottság kívánalomrendszere szerinti véleményezést;

§         végzettséget, szakképzettséget, nyelvismeretet, valamint az eddigi oktatói tevékenységet igazoló okiratok hiteles másolata;

§         doktori fokozat, tudományos cím (PhD, DLA, a tudományok kandidátusa, az MTA doktora, külföldön szerzett és honosított tudományos fokozat) igazoló okiratok hitelesített másolata;

§         amennyiben a pályázó rendelkezik habilitációval, akkor az azt igazoló okirat hiteles másolata vagy azzal egyenértékű nemzetközi felsőoktatási oktatói gyakorlat igazolása a beküldő intézmény által;

§         a külföldön szerzett fokozat honosítási okiratának hitelesített másolata;

§         külső pályázó esetén 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány;

§         nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul;

§         valamint minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart;

§         a pályázatot az egyetem rektorának címezve 4 teljes (1 eredeti és 3 másolat) + 1 szűkített (másolati) példányban, valamint a szűkített példányt elektronikus változatban (CD, DVD) is be kell nyújtani. Kérjük, a beadvány elektronikus változatát legfeljebb 2 db, egyenként 2 MB-nál nem nagyobb terjedelmű doc(x) vagy pdf fájlba szerkeszteni (ha valamely résznél a képi forma elkerülhetetlen, akkor azt kis felbontásban kérjük);

§         belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését az kabinetfőnök főigazgató végzi;

§         az egyetemi tanári pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók a www.mab.hu - Beadványok - egyetemi tanári pályázat - ET bírálati szempontok (új) címszó alatt érhetők el.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. szeptember 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 16.

A pályázatok benyújtásának módja:

§         Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (Dr. Szilvássy Zoltán rektor részére, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: RH/812-38/2015. , valamint a munkakör megnevezését: egyetemi tanár.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. augusztus 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

www.unideb.hu - 2015. október 17.

www.nki.gov.hu - 2015. október 17.

 

 

 

Debreceni Egyetem                   

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszékre

egyetemi docens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Hajdú-Bihar megye, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az állattenyésztéstan diszciplína bizonyos tárgyainál tárgyfelelősi feladatok ellátása és oktatása magyar és angol nyelven. PhD hallgatók témavezetése, kutatási munkáik irányítása. BSc és MSc hallgatók témavezetői feladatainak ellátása. Kutatási pályázatok készítése, megvalósításának irányítása, a kutatási eredmények lektorált, illetve impakt faktorral rendelkező folyóiratokban publikálása

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  • Egyetem,
  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,
  • doktori fokozat az állattenyésztési tudományok területén
  • alkalmas legyen a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának vezetésére
  • alkalmas legyen idegen nyelven szabad előadás tartására, illetve vitában való részvételre
  • tudományága magas színvonalú ismerete, szűkebb területen elmélyült, nemzetközi szakirodalmi tájékozottság
  • önálló tudományos eredmények, s ezekről folyamatos, az adott szakterületen kiemelkedőnek elismert publikációk
  • elvárt a nemzetközi kutatócsoportban végzett szakmai munka (külföldi kutatási tevékenység)
  • habilitáció az állattenyésztési tudományok területén
  • rendelkezzen legalább 8 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből 4 év felsőoktatási intézményben szerzett oktatói gyakorlat
  • nemzetközi szinten ismerje és művelje tudományterületét és rendelkezzen elismert hazai és nemzetközi publikációs tevékenységgel, valamint legalább 50 ponttal (szakmaspecifikus alkotás + publikáció + idézettség), amely a MAB Agrártudományok Bizottsága, illetve nem agrártudomány területen jelölt esetében a szakterületileg illetékes MAB bizottság ajánlása szerint számítandó
  • legyen alkalmas új tantárgyak programjának kialakítására, előadásainak, gyakorlatainak megtartására, tananyagainak elkészítésére
  • Windows és Office felhasználói szintű ismerete, statisztikai szoftver alkalmazása biostatisztikai elemzésekhez
  • magyar állampolgár vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség.

Elvárt kompetenciák:

  • képes legyen kutatási eredményeit magyar és angol nyelvű tudományos közleményekben ismertetni,
  • alkalmas legyen kutatási projektek szakmai feladatainak irányítására, megvalósítására,
  • alkalmas legyen kutatói munkacsoport meghatározott tevékenységének irányítására,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázatnak tartalmazni kell a pályázó személyi adatait, lakcímét, tudományos fokozatát, szakmai díjait, idegen nyelv tudását, szakmai tudományos munkáját, terveit, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét
  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, szakképzettséget, idegennyelv-tudást, tudományos fokozatot, habilitációt igazoló okiratok hiteles másolata
  • fontosabb publikációk, tudományos munkák jegyzéke (MTMT lista)
  • külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. január 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 18.

A pályázatok benyújtásának módja:

§         Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem címére történő megküldésével (két példányban MÉK Dékáni Hivatalba, Dr. Komlósi István dékán részére, 4032 Debrecen Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: AMDH//191-2/2015/SZ, valamint a munkakör megnevezését: egyetemi docens.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Működési Rendjében, valamint a DE szabályzata az egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályokról, a pályáztatás rendjéről és egyéb foglalkoztatási szabályokról c. szabályzatban foglaltak szerint.

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 18.

 

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet adjunktus munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: adjunktus

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszék

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszék4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az oktató feladata az állathigiénia, állategészségtan, élelmiszerhigiénia, szaporodásbiológia, járványtan, állatvédelem és vadegészségtan című tárgyak oktatása tárgyfelelősként. Munkájának szerves részét képezi az említett tantárgyakkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati oktatás. Feladata diplomadolgozatok témavezetése magyar, valamint angol nyelven.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

Egyetem, állatorvosi végzettség,

Állatorvosi, vagy agrártudományi tudományterületen PhD fokozat megszerzése

Rendelkezzen legalább 5 év oktatói tapasztalattal és impakt faktoros cikkel is igazolt tudományos munkával.

Angol nyelvű legalább középfokú nyelvvizsga

12. A munkakör betöltéséhez előnyt jelent:

más világnyelvből (német, francia, stb.) középfokú nyelvvizsga

 13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

14. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

15. Megjelenésének dátuma:2015. 07. 24.

16. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 10.

  1. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9493-5/2015, valamint a munkakör megnevezését: adjunktus

18. Elbírálásának határideje: 2015. 08. 31.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

        A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 20. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.24.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.24.

DE MÉK honlapja: 2015.07.24.

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet adjunktus munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: adjunktus

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszék

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszék4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az oktató feladata különböző BSc-s és MSc-s szakokon állattenyésztési alapismeretek, állatitermék-feldolgozás, állatitermék-minősítés és termékhigiénia, tej- és húsfeldolgozás, állati eredetű termékek minősítése tárgyak oktatása tárgyfelelősként is. Az adott témakörökből magyar és angol nyelvű szakdolgozatok készítésénél lásson el konzulensi feladatokat.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

Egyetem, okleveles agrármérnöki, vagy élelmiszermérnöki diploma

Agrármérnöki, vagy élelmiszermérnöki területek valamelyikéről tudományos (PhD) fokozat megszerzése.

Rendelkezzen legalább 5 év oktatói tapasztalattal.

Angol nyelvből  a szakmai felsőfokú nyelvvizsga.

12. A munkakör betöltésénél előnyt jelent:

                         más világnyelvből középfokú nyelvvizsga

 13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

14. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

15. Megjelenésének dátuma:2015. 07. 24.

16. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 10.

  1. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9493-4/2015, valamint a munkakör megnevezését: adjunktus

18. Elbírálásának határideje: 2015. 08. 31.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

    A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 20. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.24.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.24.

DE MÉK honlapja: 2015.07.24.

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet adjunktus munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: adjunktus

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet

      4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Oktatási feladatok:

- Tantárgyfelelős oktató:           „Termőhelyismeret” és „Agrártörténet” tárgyakból (előadás tartása, gyakorlatvezetés) BSc képzésben

- Gyakorlatvezetés: Talajtan alapjai tárgyból BSc képzésben, Talajtani alapismeretek tárgyból FOSZ képzésben

Kutatási feladatok:

- Kőzetőrlemények, baktériumtrágyák talajbiológiai hatásainak vizsgálata.

- Az Intézet kutatási témáinak kivitelezésében való részvétel.

- Tenyészedényes kísérletek megvalósítása, gondozása.

- Ellátja mindazokat a feladatokat, melyekkel az intézet vezetője megbízza.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

Okleveles agrármérnök, tájökológia és integrált növénytermesztés szakirányú végzettség, PhD fokozat

Legalább ötéves gyakorlatvezetői tapasztalat „Termőhelyismeret” és „Talajtani ismeretek” tantárgyak területén.

            Középfokú „C” típusú nyelvvizsga angol nyelvből szaknyelvi kiegészítéssel

            Középfokú „C típusú nyelvvizsga orosz nyelvből

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

14. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

15. Megjelenésének dátuma:2015. 07. 24.

16. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 10.

  1. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9493-2/2015, valamint a munkakör megnevezését: adjunktus

18. Elbírálásának határideje: 2015. 08. 31.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

20. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.24.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.24.

DE MÉK honlapja: 2015.07.24.

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanársegéd

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

  1. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A növénygenetika, növénynemesítés, növényi biotechnológia és a hozzájuk kapcsolódó diszciplínák oktatásában való részvétel, elsősorban gyakorlatok tartása, az oktatási tananyag folyamatos fejlesztése. Részt vesz az elméleti és gyakorlati oktatás objektív és technikai feltétel rendszerének korszerűsítésében, a különböző szintű ( A, B, C típusú tantárgyak ) diszciplínák integrált továbbfejlesztésében. Feladatai között szerepel a hazai és külföldi oktatási kapcsolatok bővítése.

Kutatási feladatai között meg kell említeni a jelenleg folyó genetikai, nemesítési és biotechnológiai kutatásokban való részvételt és irányítást, ezen belül az in vitro módszerek alkalmazását különböző növényfajok esetében, krioprezervációt, génmegőrzést, továbbá az in vivo és in vitro technikák integrációját. Feladatai között megtalálható a hazai és nemzetközi tudományos életben való részvétel, magyar és idegen nyelvű közlemények folyamatos megjelentetése.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Felsőfokú, agrártudományi és/vagy természettudományos végzettség.

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

 13. A munkakör betöltésénél előnyök:

Előnyt jelent a növénytudományokkal kapcsolatban szerzett kiegészítő végzettség, továbbá az új biogenerációs növények (évelő lágyszárú óriásfüvek, félcserjék, somkóró, lucerna) terén szerzett nemesítési, analitikai, termesztési technikák (flow citometria, magbiológia, molekuláris kórtan, levélfehérje koncentrátumok, bioherbicidek) területen szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalat.

A munkakör betöltéséhez előnyt jelent bármilyen világnyelv készség szintű használata, továbbá az ezeknél megszerzett minél magasabb szintű nyelvvizsga bizonyítvány. Külföldi képzésben való részvétel és külföldön szerzett munkatapasztalat előnyt jelent.

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat

16. Megjelenésének dátuma:2015. 07. 24.

17. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 10.

18. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban írásban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9493-3/2015, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

19. Elbírálásának határideje: 2015. 08. 24.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

        A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

 21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.24.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.24.

DE MÉK honlapja: 2015.07.24.

 

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet intézetvezető beosztás betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

                  Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A beosztás megnevezése: intézetvezető

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertechnológiai Intézet

 6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. október 15.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A vezetői megbízás időtartama:

            A vezetői megbízás határozott időre, 2015. október 15-től 2018. október 14-ig szól.

10. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertechnológiai Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

11. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az intézet oktatási stratégiájának meghatározása, az oktatás szervezése, az élelmiszer technológiával kapcsolatos tantárgyak oktatásának koordinálása, tananyagfejlesztés és annak szervezése és felügyelete, az élelmiszertechnológiát megalapozó szakmai tárgyak tartalmának ellenőrzése és közreműködés azok összehangolásában.

Az intézet kutatási stratégiájának meghatározása; a kutatók illetve a kutatási témák összehangolása, irányítása, ellenőrzése, hazai és nemzetközi kutatási partneri kapcsolatok kialakítása és közös kutatásokban való részvétel.

Az élelmiszertechnológia gyakorló üzem működésének, oktatási és kutatási tevékenységének szervezése és irányítása.

12. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

 Felsőfokú agrármérnöki végzettség, tudományos fokozat (PhD), habilitált doktori cím, legalább 10 éves felsőoktatási és kutatási tapasztalat.

Rendelkezzen hazai és nemzetközi szakmai elismertséggel és publikációs tevékenységgel.

Rendelkezzen az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges informatikai alapismeretekkel, gyakorlattal.

Vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a Debreceni Egyetemen vezető oktatóként alkalmazásban áll.

13. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje,      nyelvvizsga típusa:

Elvárás a felsőfokú angol nyelvismeret (C1)

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

 16. Megjelenésének dátuma:2015. 07. 24.

17. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 24.

18. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban, írásban a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9493-1/2015., valamint a munkakör megnevezését: intézetvezető

 19. Elbírálásának határideje: 2015. 10. 05.

20. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Működési Rendjében meghatározott módon.

21. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.24.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.24.

            DE MÉK honlapja: 2015.07.24.

 

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:

Dr. Komlósi István, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanársegéd

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. szeptember 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A tanársegéd feladata az intézetvezető által rábízott tantárgyak oktatása, melyek a következők: az élelmiszerek minőségvizsgálatával kapcsolatos analitikai tantárgyak, valamint a minőségügyi, továbbá a minőségbiztosítási tantárgyak oktatásában való részvétel.

Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel (új és újszerű élelmiszerek fejlesztése), valamint önálló kutatások végzése.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Egyetem
  • A munkakör betöltésének feltétele az oktatási feladatok ellátásához szükséges felsőfokú angol nyelvvizsga.

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

Microsoft Office felhasználói szintű ismerete.

13. A munkakör betöltésénél előnyök:

  • élelmiszermérnöki MSc vagy osztatlan képzés keretében szerzett okleveles élelmiszermérnök diploma
  • előrehaladott PhD doktori cselekmény megléte

13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Jó tárgyalóképesség, kapcsolattartás.

14. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

15. Megjelenésének dátuma: 2015. 07. 20.

16. Benyújtásának határideje: 2015. 08. 04.

17. Benyújtásának módja:

A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/9213/2015, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

18. Elbírálásának határideje: 2015. 08. 19.

19. A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési szabályzatában, valamint az egyéb ide vonatkozó szabályzatok rendelkezései alapján.

20. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2015.07.20.

Debreceni Egyetem hirdetőtáblája: 2015.07.20.

DE MÉK honlapja: 2015.07.20.

                                                                                 

                                                                                 

Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

intézetvezetői beosztás betöltésére állást hirdet

A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók: 4032 Debrecen Böszörményi út 138.

A munkakör megnevezése: intézetvezető

Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézet

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. október 1.

A jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2015. október 1-től 2020. szeptember 30-ig szól.

A munkavégzés helye: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézet 4032 Debrecen Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az intézet oktatási stratégiájának meghatározása, az oktatás szervezése, tananyagfejlesztés, annak felügyelete; az intézet kutatási stratégiájának meghatározása; a kutatók, illetve a kutatási témák összehangolása, irányítása, ellenőrzése; az intézet szaktanácsadási tevékenységének szervezése, operatív irányítása; a régió kertészeti fejlesztésének stratégiai kidolgozása és megvalósítása; a termelői szférával meglévő jó kapcsolatok kialakítása és fenntartása.

A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

egyetem, agrár vagy kertészeti végzettség, egyetemi tanári vagy egyetemi docensi beosztás, akadémiai doktori vagy PhD fokozat, legalább 10 éves oktatási gyakorlat, hazai és nemzetközi ismertség és elismertség, vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a Debreceni Egyetem alkalmazásában áll.

A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt / előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa: egy világnyelvből C típusú nyelvvizsga

A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: rendelkezzen jó tárgyaló és kapcsolatteremtő képességgel.

Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

- részletes szakmai önéletrajz,

- szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegen-nyelv tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,

- nyelvvizsga bizonyítvány másolata,

- nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 15.

Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban, írásban a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/8244/2015., valamint a munkakör megnevezését: intézetvezető.

Elbírálásának határideje: 2015. szeptember 15.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Működési Rendjében meghatározott módon.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet adjunktus munkakör betöltésére

A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmniszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:4032 Debrecen Böszörményi út 138.

A munkakör megnevezése: adjunktus

Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. július 6.

A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

A munkavégzés helye: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az adjunktus feladata az intézetvezető által rábízott tantárgyak oktatása, melyek a következők: a minőségüggyel, a minőségbiztosítással, valamint az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tantárgyak, továbbá az Élelmiszer analitika oktatásában való részvétel.

Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, valamint önálló kutatások végzése.

A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Egyetem
  • Előnyt jelent élelmiszermérnök MSc vagy osztatlan képzés keretében szerzett élelmiszermérnök diploma.
  • Előnyt jelent élelmiszertudomány tudományágban befejezett PhD fokozatszerzési eljárás.
  • A munkakör betöltésének feltétele az oktatási feladatok ellátásához szükséges aktív angol nyelvtudás.

A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret: Microsoft Office felhasználói szintű ismerete.

A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: jó tárgyalóképesség, kapcsolattartás

Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. 06. 17.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/6376/2015, valamint a munkakör megnevezését: adjunktus

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. 06. 26.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Debrecei Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a Kar Működés iRendjében leírtaknak megfelelően.

        

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

A munkáltató megnevezése:Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:4032 Debrecen Böszörményi út 138.

A munkakör megnevezése: tanársegéd

Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. július 6.

A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

A munkavégzés helye:Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A tanársegéd feladata az intézetvezető által rábízott tantárgyak oktatása, melyek a következők: Élelmiszeripari műveletek (előadások és szemináriumok), továbbá az élelmiszerek analitikájával (előadások és szemináriumok) és feldolgozási technológiájával (előadások és szemináriumok) kapcsolatos tantárgyak.

Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, önálló kutatások végzése illetve témavezetői feladatok ellátása.

A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Okleveles élelmiszer minőségbiztosító agrármérnök egyetemi végzettség.
  • Rendelkezzen megkezdett PhD tanulmányokkal.
  • Rendelkezzen az Intézet profiljába illeszkedő kutatási és publikációs tevékenységgel.
  • Rendelkezzen élelmiszeripari termelő vállalatnál szerzett gyakorlati tapasztalattal.
  • Rendelkezzen a felsőoktatásban szerzett oktatói tapasztalattal.
  • Angol nyelvből államilag elismert középfokú komplex (B2), vagy azzal, egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezzen.
  • A munkakör betöltésének feltétele az oktatási feladatok ellátásához szükséges aktív angol nyelvtudás.

A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:  Microsoft Office felhasználói szintű ismerete.

A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: Jó kommunikációs készség, precizitás, csapatszellem, lelkiismeretes munkavégzés, jó szervezőkészség, önálló munkavégző képesség, kreativitás

Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. 06. 17.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/6377/2015, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. 06. 26.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a Kar Működési Rendjében leírtaknak megfelelően.

       

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegéd munkakör betöltésére

A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók: 4032 Debrecen Böszörményi út 138.

Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. július 6.

A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott):határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézet 4032 Debrecen Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

A tanársegéd feladata az intézetvezető által rábízott tantárgyak oktatása, melyek a következők:

Mezőgazdasági és élelmiszeripari mikrobiológia I és II. (BSc), Élelmiszer minőség és biztonság mikrobiológiai vonatkozásai (MSc), Analitikai és mikrobiológiai gyorsmódszerek (MSc), Molekuláris biológia (Növényorvosi MSc) gyakorlatok; valamint az Élelmiszeripari műveletek I, II, III előadások és szemináriumok.

Feladatai közé tartozik továbbá az Intézetben folyó kutatásokban való részvétel, valamint önálló kutatások végzése.

A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Okleveles biomérnök egyetemi végzettség.
  • Rendelkezzen megkezdett PhD tanulmányokkal.
  • Rendelkezzen az Intézet profiljába illeszkedő kutatási és publikációs tevékenységgel.
  • Rendelkezzen a felsőoktatásban szerzett oktatói tapasztalattal.
  • Konzulensi tevékenység Tudományos Diákköri Konferencián.
  • Államilag elismert, középfokú, C típusú nyelvvizsga angol nyelvből.
  • A munkakör betöltésének feltétele az oktatási feladatok ellátásához szükséges aktív angol nyelvtudás.
  • B kategóriás vezetői engedély

A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:  Microsoft Office felhasználói szintű ismerete. Bioinformatikai programok használata

A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: jó tárgyalóképesség, kapcsolattartás

Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. 06. 17.

Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KCHR/6377/2015, valamint a munkakör megnevezését: tanársegéd

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. 06. 26.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a Kar Működési Rendjében leírtaknak megfelelően.    

 

Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanszéki mérnöki munkakörben az Élelmiszertudományi Intézetben

A munkáltató megnevezése: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre: Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatóak: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A munkakör megnevezése: tanszéki mérnök

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. június 3.

A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan

A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidő): teljes munkaidő

A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása:

A tanszéki mérnök feladata az intézetben folyó képzés gyakorlatainak lebonyolításában való közreműködés, melyek a műszeres és élelmiszer analitika, élelmiszertechnológia és mikrobiológia tárgyakhoz kapcsolódnak. Feladata továbbá a szak- és diplomadolgozatok laboratóriumi vizsgálatainak segítése, illetve közreműködés az intézeti kutatásokhoz kapcsolódó laboratóriumi mérésekben.

A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: Főiskolai szintű vegyészmérnök, egyetemi szintű (MSc) okleveles vegyész végzettség; minimum 5 éves ICP-OES és ICP-MS szakmai gyakorlat; minimum 10 éves atomspektroszkópiai vizsgálati gyakorlat; valamint gyakorlat kapcsolt analitika területén.

A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret:

Microsoft Office felhasználói szintű ismerete. Számítógép programozásban szerzett több éves gyakorlat. Laboratóriumi információs rendszerek fejlesztésében szerzett gyakorlat. Magas szintű hardver ismeretek.

A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Jó tárgyalóképesség, kapcsolattartás ügyfelekkel, több éves tapasztalat valamely szervezetnél; „B” kategóriás vezetői engedély.

Önálló laboratóriumi munkavégzés. (módszerfejlesztés, mérések kivitelezése, műszerek, készülékek karbantartásának ellátása.) Mérési eredmények prezentálása, értelmezése.

Magas szintű informatikai ismeretek alkalmazása a laboratóriumi gyakorlatban.

III. A munkakörre kiírandó pályázat adatai

A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása

  1. részletes szakmai önéletrajz,
  2. a szakképzettséget tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  3. három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  4. hozzájárulás ahhoz, hogy pályázatát a - jogszabályokban és az egyetemi szabályzatban rögzített - fórumok megismerhetik.
  5. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 26.
  6. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja címére történő megküldésével (4032 Debrecen Böszörményi út 138. Dékáni Hivatal). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: AMDH/48-2/2015/SZ, valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök
  7. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. május 28.
  8. A pályázat elbírálásának módja, rendje: Az egyetemi és a kari szabályzatoknak megfelelően.
  9. A pályázati kiírás közzétételének helye, ideje, határideje (a szolgáltató központ honlapján való közzétételen kívül): www.unideb.hu, www.agr.unideb.hu - 2015. május 11.
  10. A pályázat elektronikusan történő benyújtása esetén az annak fogadására kijelölt munkatárs neve, e-mail címe


Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet  további jogviszonyú egyetemi tanári munkakör beöltésére

1.  A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre: Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatóak: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Állattudományi, Biotechnológiai, és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztéstani Tanszék

     5. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. január 25.

    6. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan

     7. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidő): teljes munkaidő (heti 30 óra)

    8. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

    9. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok felsorolása: Az Állattan, állatélettan tudományterülethez tartozó tárgyak oktatásának megszervezése, irányítása. E tudományterületekhez kapcsolódó kutatások feltételrendszerének megteremtése. A vállalkozásokkal közös K+F projektek kialakítása.

   10. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: Egyetem, agrármérnöki vagy állatorvosi végzettség. A Magyar Akkreditációs Bizottság aktuális szakterületére meghatározott egyetemi tanári követelményeinek való megfelelés. Doktori fokozat. Habilitáció. Az adott tudományterület nemzetközileg elismert képviselője legyen, aki kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki. Az oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos munkájának vezetésére.Idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart, angol nyelven előadói és vitakészség. Doktori értekezések és/vagy sikeres kutatási pályázatok témavezetése. Tájékozottság tudományterületének hazai és nemzetközi eredméyneiről, azok továbbfejlesztése, aktív szerepvállalás a nemzetközi és hazai szakmai közéletben. Hazai és nemzetközi elismertség, amit a hazai és idegen nyelvű publikációk, szakkönyvek, a hazai és nemzetközi konefernciákon történő részvétel is bizonyít. Önálló kutatócsoport vezetésére való képesség, iskolateremtő tevékenység folytatása. Képesség önálló kutatómunkára. Rendelkezzen legalább 12 éves szakirányú szakmai gyakorlattal diplomás munkakörben, amelyből legalább 10 év felsőoktatási intézményben vagy kutatóintézetben szerzett oktatói/kutatói gyakorlat. Az állattenyésztés és a szaporodásbiológia területén a gyakrolatban és a tudományban hazai és nemzetközi ismertség, illetve elismertség. A legalapvetőbb számítástechnikai módszerek ismerete, a legelterjedtebb statisztikai programok alkalmazása. Büntetlen előélet. Cselekvőképesség. Magyar állampolgár vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: MTA doktori cím, egyéb nyelvismeret társalgási szintű használata.

   11. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa: angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga

  12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret: A legalapvetőbb számítástechnikai módszerek ismerete, a legelterjedtebb statisztikai programok alkalmazása.

  13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: Átlagon felüli kommunikációs képesség, jó szervező és kapcsolatteremtő képesség, gyakorlatias szemlélet.

  14. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

- a pályázó rövid válasza a pályázati kiírásban foglaltakra, amibőlk kiderül, hogy az adott kiírásra jelentkezik,

- szakmai önéletrajz: a pálya legfontosabb állomásainak és eredményeinek listaszerű, időrendi megadása, munkájára vonatkozó jövőbeni tervei,

- azon tudományág(ak) megnevezése, amelyben a pályázó eddigi tudományos munkásságát kifejtette, ha több tudományágra is kiterjed, közülük meg kell jelölni azt az elsődleges tudományágat, amely a szakmai tevékenységre meghatározóan jellemző és tegyen nyilatkozatot arról, hogy mely tudományágban kéri a MAB bizottság kívánalomrendszere szerinti véleményezést,

- egyetemi szintű végzettséget, szakképzettséget, nyelvismeretet igazoló hitelesített okmány,

- doktori fokozat, tudományos cím (PhD, DLA, a tudományok kandidátusa, az MTA doktora, külföldön szerzett és honosított tudományos fokozat) hitelesített okmánya,

- habilitációt igazoló hitelesített okmány,

- a külföldön szerzett fokozat honosítási okiratának hitelesített másolata,

- publikációs lista, kapcsolódási pont (link) a pályázaó közleményeinek és hivatkozásainak teljes közhiteles listája a Magyar Tudományos Művek Tárából (www.mtmt.hu), ezzel egyidejűleg a pályázó a tudományos publikációira vonatkozó adatokat tegye hozzáférhetővé a Magyar Tudományos Művek Tárában

- a pályázatnak tartalmaznia kell személyi adatait, lakcímét, szakmai tudományos munkáját, oktató, kutató tevékenységét, annak eredményeit, jelentősebb külföldi tanulmányútját, hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munkáját, tisztségét, a nemzetközi tudományos életben való részvételét,

- külső pályázónál három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány,

 - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázatot az azt véelményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul,

- a pályázat összeállításánál kérjük figyelembe venni a MAB által összeállított útmutatót, mely elérhető a www.mab.hu/Beadványok/Egyetemi tanári pályázat/ET bírálati szempontok (új), különös tekintettel az angol nyelven is beküldendő részekre,

- minden olyan iratot, melyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart,

- a pályázatot 4 teljes (1 eredeti, 3 másolati), 1 szűkített (másolati) példányban kérjük beadni, a szűkített pályáazt elektronikus változata (CD, DVD) legfeljebb 2 db, egyenként 2 MB-nál nem nagyobb terjedelmű .doc(x) vagy .pdf fájlba kerüljön szerkesztésre (ha valamely résznél a képi forma elkerülhetetlen, akkor azt kis felbontásban kérjük).

  15. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2016. január 25. napjától tölthető be.

  17. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 31.

  18. A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Debreceni Egyetem Rektora címére történő megküldésével (4032 Debrecen Egyetem tér 1. Rektori Hivatal). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: RH/737-1/2015., valamint a munkakör megnevezését: egyetemi tanár (további jogviszony).

  19. A pályázat elbírálásának módja, rendje: Az egyetemi és kari szabályzatoknak megfelelően.

  20. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. január 24.

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet intézetvezető beosztás betöltésére

1. A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók:4032 Debrecen Böszörményi út 138.

4. A beosztás megnevezése: intézetvezető

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Agrokémiai és Talajtani Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. július 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2015. július 1-től 2018. június 30-ig szól.

10. A munkavégzés helye:Agrokémiai és Talajtani Intézet 4032 Debrecen Böszörményi út 138.

11. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Aktív részvétel az Intézet oktatási és kutatási feladatainak megvalósításában.

Az agrokémia és talajtan tudományterületekhez kapcsolódó tárgyak oktatásának megszervezése, irányítása.

A tudományterületekhez kapcsolódó kutatási feladatok megtervezése és feltételrendszerének – lehetőség szerinti – biztosítása, pályázatok és egyéb források segítségével.

Az intézet munkatársainak képviselete a kari fórumokon.

Az intézet hazai és külföldi kapcsolat rendszerének fenntartása, bővítése.

12. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

 Okleveles vegyész diploma, tudományos fokozat (PhD vagy kandidátus), habilitált doktor, legalább 10 éves felsőoktatási és kutatási tapasztalat.

Rendelkezzen hazai és nemzetközi szakmai elismertséggel és publikációs tevékenységgel.

Rendelkezzen az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges informatikai alapismeretekkel, gyakorlattal.

Vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a Debreceni Egyetemen alkalmazásban áll.

13. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa:

Egy idegen nyelv középszintű (C típusú) ismerete.

14. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák

Rendelkezzen jó tárgyaló és kapcsolatteremtő képességgel.

15. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • a szakképzettséget, a tudományos fokozatot és az idegennyelv-tudást tanúsító oklevelek hiteles másolata,
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

16. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: GFHGF/2636/2015., valamint a munkakör megnevezését: intézetvezető

17. Elbírálásának határideje: 2015. 06. 30.

 

                                                                                 

 

Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanársegédi álláshely betöltésére

1. A munkáltató megnevezése: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlója: Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatóak: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanársegéd

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Növényvédelmi Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. március 16.

7. A jogviszony időtartama: határozatlan

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidő): teljes munkaidő

9. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása: „Gyomnövény ismeretek, gyomirtás” és rokon diszciplínák oktatási feladatainak ellátása, gyakorlatainak vezetése különböző oktatási struktúrákban (FOSZ, BSc, MSc, posztgraduális szakirányú továbbképzés).

11. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: A pályázó rendelkezzen felsőfokú növényvédelmi szakképzettséget biztosító egyetemi diplomával (növényvédelmi szakirány v. növényorvos MSc v. növényvédelmi szakmérnök)

12. A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa: Legalább egy, a szakmájában használható élő világnyelvből „C” típusú középfokú nyelvvizsga, vagy államilag elismert, azzal egyenértékű nyelvvizsga.

13. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: A pályázó legyen alkalmas gyakorlatok vezetésére, rendelkezzen a tantárgy sajátosságainak megfelelő gyakorlati ismeretekkel. Vállalja szakirányú PhD fokozat megszerzését, kutatási feladatokban való részvételt.

14. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása

részletes szakmai önéletrajz

végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata

nyelvvizsga bizonyítvány másolat

három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány

nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

15. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. február 28.

16. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: AMDH/7-1/2015., valamint a munkakör megnevezését: egyetemi tanársegéd

17. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. március 5.

 

 

 

Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanszéki mérnök munkakör betöltésére

 

1. A munkáltató megnevezése: DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre: Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatóak: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanszéki mérnök

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni: Állattudományi, Biotechnolgóiai és Természetvédelmi Intézet Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. március 1.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozott (2015. március 1.-2015. augusztus 31.)

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidő): teljes munkaidő

9. A munkavégzés helye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok felsorolása: A szaktanszéken a Természetvédelmi mérnök és Vadgazda mérnök BSc szakokon tantárgyi gyakorlatok megtartása. Tanulmányutakon és terepgyakorlatokon való részvétel, szakmai programok kidolgozása és megszervezése. Tanszéki kutatási projektekben történő aktív közreműködés (nagy kárókatona, állománydinamika és védekezési program, varjúfélék monitoringja, vadállományok dinamikája Nyírségi régióban). Hallgatói demonstrációs anyagok karbantartása és fejlesztése. Szakdolgozós hallgatók munkájának irányítása és szervezése. Tanszéki adminisztrációs feladatok ellátása.

11. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő képzettség, végzettség, tapasztalat: Természetvédelmi mérnöki MSc végzettség

12. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa: C típusú, államilag elismert nyelvvizsga német nyelvből.

13. A munkakör betöltéséhez elvárt/előnyt jelentő informatikai rendszerismeret: Microsoft Word, Excel, Power Point felhasználó szintű ismerete; NEPTUN rendszer ismerete.

14. A munkakör betöltéséhez szükséges jogosítvány típusa: „B” kategóriás vezetői engedély.

15. A munkakör betöltőjétől elvárt kompetenciák: Oktatásban és kutatási tevékenységben való jártasság; széleskörű fajismeret; hallgatói szakdolgozatok témavezetése; nemzetközi folyóiratban való publikálás; nemzetközi szakmai kapcsolatok; több éves tapasztalat valamely szervezetnél; „B” kategóriás vezetői engedély.

16. A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok, igazolások felsorolása

részletes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata, nyelvvizsga bizonyítvány másolat, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék

17. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. február 25.

18. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot két példányban a DE MÉK dékánjához kell benyújtani postai úton vagy személyesen, (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: AMDH/48-3/2015., valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök

19. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. február 26.

 

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet tanszéki mérnök munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre:Dr. Komlósi István egyetemi tanár, dékán

3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: tanszéki mérnök

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. január 15.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozott idejű, 2015. december 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

     4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az Intézetben folyó oktatási feladatokhoz kapcsolódó gyakorlatok labor hátterének előkészítése, a kutatási eszközök karbantartása. Részvétel az oktatási és kutatási pályázatok előkészítésében, terepi és labor mérések megtervezése és megvalósítása, részvétel a nyert adatok feldolgozásában. Kapcsolattartás a hallgatókkal és közreműködés a hallgatói szakdolgozatok elkészítésében.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • Legalább Msc (vagy azzal egyenértékű) szintű diploma megléte, a következő tudományterületek valamelyikén: agrár, műszaki mérnök, természettudomány.
  • Középfokú vagy magasabb fokú „C” típusú (vagy azzal egyenértékű) angol nyelvvizsga

12. Előnyök:

A vízgazdálkodási, agrárkörnyezet-gazdálkodási, térinformatikai, illetve környezettechnológiai területek valamelyikén szerzett, bizonyítható elméleti és gyakorlati, hazai és külföldi tapasztalat.

13. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

14. Megjelenésének dátuma:2014. 12. 01.

15. Benyújtásának határideje: 2014. 12. 16.

  1. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani személyesen vagy postai úton (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: GFHGF/11247-3/2014, valamint a munkakör megnevezését: tanszéki mérnök

16. Elbírálásának határideje: 2014. 12. 23.

17. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2014.12.01.

DE MÉK honlapja: 2014.12.01.

 

Debreceni Egyetem

      Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

állást hirdet ügyintéző munkakör betöltésére

1. A munkáltató megnevezése:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának neve, munkaköre: Dr. Komlósi István, dékán

 3. A munkáltató levelezési címe, ahová a pályázatok benyújthatók: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

4. A munkakör megnevezése: ügyintéző

5. Az a szervezeti egység, ahol a munkakört be kell tölteni:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

6. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2015. január 15.

7. A jogviszony időtartama (határozatlan/határozott): határozott idejű, 2015. december 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony

8. A foglalkoztatás jellege (teljes munkaidő/részmunkaidős): teljes munkaidős

9. A munkavégzés helye:

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

     4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

10. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az Intézetben folyó oktatási, kutatási feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartások előkészítése, vezetése, kapcsolattartás oktatókkal, kutatókkal, hallgatókkal, beszállítókkal, küldemények kezelése, számlázás, levelek iktatása, nyilvántartások kezelése, határidők nyomon követése.

11. A munkakörhöz elvárt képzettség, végzettség, tapasztalat:

  • középfokú végzettség,
  • felhasználószintű számítógépes ismeret (Word, Excel),
  • jó kommunikációs képesség, precizitás.

12. Előnyök:

  • felsőfokú szakmai végzettség,
  • hasonló területen szerzett tapasztalat,
  • Középfokú vagy felsőfokú „C” típusú (vagy azzal egyenértékű) angol nyelvvizsga

 13. Csatolandó iratok, igazolások felsorolása:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  • nyelvvizsga bizonyítvány másolat
  • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerjék.

14. Megjelenésének dátuma:2014. 12. 01.

15. Benyújtásának határideje: 2014. 12. 16.

  1. Benyújtásának módja: A pályázatot két példányban, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjához kell benyújtani személyesen vagy postai úton (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: GFHGF/11247-2/2014, valamint a munkakör megnevezését: ügyintéző

16. Elbírálásának határideje: 2014. 12. 23.

17. A közzététel helye, ideje:

Debreceni Egyetem honlapja: 2014.12.01.

DE MÉK honlapja: 2014.12.01.