Agrár és Gazdálkodási Szak- és Felnőttképzési Intézet

Bemutatkozás

Üdvözlöm a Agrár és Gazdálkodási Szak- és Felnőttképzési Intézet honlapján!

 

A Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodási Szak- és Felnőttképzési Intézet, illetve jogelődje (Debreceni Agrártudományi Egyetem Továbbképzési Osztály) 1973 óta fogad hallgatókat. 

Intézményünk magas színvonalú oktatás keretében nyújt lehetőséget iskolarendszeren kívüli, Országos Képzési Jegyzékben szereplő, akkreditált, illetve államilag el nem ismert bizonyítványt adó tanfolyamokon, szakmai továbbképzéseken való részvételre.

A DE ATK SZFK vizsgaközpontként is tevékenykedik, amely lehetővé teszi a saját hallgatóinkon kívül az önállóan, - vagy más intézményekben tanuló hallgatók részére is a szakképesítő vizsga letételét, illetve a bizonyítvány megszerzését. 
Intézményünk 1992-től Munkaügyi Központ által támogatott képzéseket is szervez, melynek jogát pályázat útján nyeri el.

A felnőttképzés területén az európai uniós elvárásoknak megfelelően előtérbe került a kompetencia alapú és a moduláris kurzusok rendszere. Az egész életen át tartó tanulás társadalmi méretű kiszélesítése érdekében a Központ széleskörű kapcsolatrendszert, együttműködést, információs csatornákat épített ki a régió vállalataival, intézményeivel.

A Központ elsődleges célja a hallgatók munkaerő-piaci versenyképességének növelése, valamint a régió humánerőforrás igényeinek kielégítése.

Dr. Tóth Anikó
igazgató

Nyilvántartásba vétel száma: E-000087/2014

 

Dr. Tóth Anikó
igazgató

Elérhetőség: A. épület II. emelet 208. szoba
Tel: 52/508-300, 508-444/88300
Fax: 52/418-091

Feladata: A Központban folyó tanfolyamok, továbbképzések, szakmai vizsgák, konferenciák szervezése, értékelése, átfogó irányítása, ellenőrzése; oktatókkal, kutatókkal, egyéb intézményekkel, szervezetekkel, cégekkel való kapcsolattartás; munkaerő piaci elemzések és kutatások végzése.

   
 

 

Bíró Gábor
t. egyetemi docens


Tel: 52/508-300
Fax: 52/418-091
birog@agr.unideb.hu

Feladata: Az oktatási-, képzési kínálat és a munkaerőpiaci kereslet piacorientált összehangolása, munkaerőpiaci igények felmérése, elemzése.

   

Győri Borbála
ügyvivő-szakértő (program menedzser)

Elérhetőség: A. épület II. emelet 209. szoba
Tel: 52/508-300, 508-444/88022
Fax: 52/418-091
gyorib@agr.unideb.hu

Feladata: Iskolarendszeren kívüli tanfolyamok és továbbképzések szervezése; Munkaügyi Központ által támogatott képzések bonyolítása; vizsgaszervezés vizsgajogosultság alapján, konferenciaszervezés,  felnőttképzési pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátása; engedélyeztetési eljárásban való részvétel.